Díjnyertes műköröm
Lassan már a műköröm világában sem létezik lehetetlen. Szebbnél-szebb körmöket építenek a manikűrösök, akár a formát, a színt vagy a kidolgozottságot nézve. De vajon milyen lehet egy igazi díjnyertes műköröm? Darabos Évi tudja, hiszen általa készített műkörmével ezüstérmes helyezést ért el a Nemzetközi Körömépítő Bajnokságon. Vele készült interjúnkban beszélgettünk a versenyről, a most hódító műkörömtrendekről és persze az esküvői körmökről is.Először is szeretnék gratulálni a Nemzetközi Körömépítő Bajnokság ezüstérméhez. Mesélj egy kicsit a versenyről, hogyan képzeljünk el egy ilyen bajnokságot?
A düsseldorfi nemzetközi bajnokságra a világ minden tájáról érkeznek versenyzők, például Amerikából, Svédországból, Törökországból és még Japánól és Koreából is. Kategóriánként (zselé vagy porcelán) körülbelül 25 versenyző szokott indulni, olyanok, akik saját országukban a legjobbak, amit a nemzeti elődöntő megnyerésével bizonyítottak.
Az építő versenyszámokban általában 2,5 óra áll a rendelkezésünkre, hogy a kiírásnak megfelelő, tökéletes francia körmöket készítsünk el.
A verseny ideje alatt a versenyterületet elkerítik, de a kordonok mögül a látogatók figyelemmel kísérhetik a versenyzők munkáját.
A versenyidő letelte után a zsűritagok paraván mögött, csak a modell kezét látva pontozzák a munkáinkat az előre megadott szempontok szerint, így csak a pontok összesítésekor derül ki a verseny végeredménye.
Milyen elvárásoknak kellett megfelelni ezen a versenyen?
A versenyen az alapvető elvárás az volt, hogy természetes hatású, akár a hétköznapokban is hordható, mégis tökéletes francia körmöket alkossunk. Sokan azt gondolják, hogy a francia körmök elkészítése a legegyszerűbb feladat, azonban pont a letisztultsága miatt nagyon nehéz, hogy milliméterre pontos és egyforma körmöket készítsünk, mert minden apró hiba és eltérés rögtön meglátszik rajta.
A szempontok között szerepelt a hosszúság, a fehér és a körömágy-hosszabbító anyagok technikailag pontos használata, a köröm íveltsége, a hajszálvékony élvastagság és a felület egyenletessége. Emellett az egyik kezet pirosra kellett lakkozni, amely még jobban kiemeli az esetleges hibákat, eltéréseket.
Mi számított leginkább egy ilyen versenyen: a műköröm külseje, a technika, amivel felépíted vagy a kidolgozottság?
Az építő vagy ún. technikai versenyeknél mindegyik szempont szerepel az értékelésben és nem lehet egyiket sem kiemelni a többi közül, mindegyik kritérium egyforma súllyal számít a végeredményben. Mivel a nemzetközi versenyeken nagyon erős a mezőny, ezért mindent a lehető legpontosabban kell elkészíteni, mert sokszor csak néhány pont választja el egymástól a dobogón állókat.
Mi a mostanában legjobban hódító körömdivat?
A fehér francia műköröm még mindig nagyon közkedvelt, de már sokan igénylik a francia hatást színes vagy csillámos anyagokból kialakítva. Emellett új körömformák jelentek meg: gótikus stiletto, orosz mandula vagy pipe. Ezek nagy része a külső szemlélők számára hosszúnak és kezelhetetlennek tűnnek, azonban nagyon kényelmes viseletek, ugyanakkor kecsessé varázsolják a kezet.
A menyasszonyi műkörmök terén is vannak előremutató trendek? Tudnál egy-két jó tippet adni menyasszonyainknak?
A legnagyobb változás, hogy míg régen a menyasszonyi körmök fehér francia véget és apró, fehér mintát jelentettek, addig mostanában egyre szívesebben fogadják a színeket, akár a minták, akár az alapkörmök terén. Nagyon kedvelt szín a fehér kiegészítéseként a lila, pink, narancs, eperszín, almazöld vagy akár a fekete is. Az igazán trendi menyasszonyok már nem csak a körmeikre kérnek díszítéseket, hanem körömhöz illő egyedi ékszert is készíttetnek a műkörmössel, így a köröm összhangba kerül a nyaklánccal, fülbevalóval, gyűrűvel és karkötővel vagy akár a hajdísszel is.
Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a kézen nem csak a körmök lesznek látványosak, hanem maga a kézfej és a kar is, így ezek ápolásáról is gondoskodni kell, krémek, olajok otthoni használatával vagy paraffinos kézápoló kezelés igénybe vételével.
Most hogy egy kicsit elkanyarodtunk az esküvői műköröm irányába, te mit veszel figyelembe egy menyasszonynak épített műkörömnél?
Már a menyasszonyi köröm tervezésekor nagy segítség, ha képet tud hozni a menyasszony a ruhájáról, a tervezett hajról és sminkről illetve a virágcsokorról, mert ez egyrészt képet ad a menyasszony stílusáról, másrészt az ezekben megjelenő motívumok vagy színek visszaköszönhetnek a körmökön és ékszereken is.
A legfontosabb persze az, hogy az elkészült körmök a menyasszony elképzelésének maximálisan megfeleljenek és kényelmesek legyenek a nagy napon.
Szoktad ajánlani az aráknak, hogy készíttessenek a próbasminkhez hasonlóan próbakörmöt?
Ha valaki nem visel rendszeresen műkörmöt vagy extrémebb, új formát szeretne, akkor kb. 1 hónappal az esküvő előtt mindenképpen javaslom a próbaköröm elkészítését, hiszen ezek használatát is meg kell szokni, amihez szükséges lehet néhány nap. Ha mégsem kényelmes, akkor még mindig van időnk megtalálni az igazit.
Az esküvő előtt mennyi idővel érdemes bejelentkezni a műkörmöshöz?
Amikor már megvan az esküvő időpontja, minél előbb, akár 2-3 hónappal előtte is érdemes konzultálni a szakemberrel, hogy legyen elegendő idő megtalálni a megfelelő formát, színeket és díszítést. Minél egyedibb kollekciót szeretnénk, annál több idő szükséges azok megtervezéséhez és elkészítéséhez.
A körmök megépítését nem szükséges az utolsó napra hagyni, hiszen a jó szakember által készített műköröm hetekig tartós, így bőven elég, ha 2-3 nappal az esküvő előttre kérünk időpontot, így szabadon maradhat az utolsó néhány nap az egyéb, korábbra nem tehető teendők elintézésére.
