Perjési Péter

perjesipeter.jpg

Perjesi Péter
+36 20 365 5767
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Perjési Péter vagyok, a Cabriolet Zenekar vezetője. 1979. februárjában születtem Székesfehérváron.

Zenei tanulmányaimat 8 éves koromban kezdtem a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola falai között, ahol a klasszikus zongora szakot végeztem el. Soha nem leltem örömömet a Bartók, Bach, Mozart darabokban, nem szerettem betartani az ütemet, ha gyakoroltam, mindig épp az akkor futó slágereket játszogattam a lecke helyett :)  

Két évvel zongora-tanulmányaim befejezése után beiratkoztam a -szintén fehérvári- Gorsium Zeneiskolába szintetizátor szakra, ahol Csizmadia János Tanárúr keze alatt végre megvalósíthattam saját magam, és tánczenét kezdtem játszani. Faltam a kottákat, egyre több dalt tanultam meg, így két év után le is tettem az OSZK (Országos Szórakoztatózenei Központ) szakvizsgát.

A szakvizsga letétele után azonnal zenekart alapítottam, így már több, mint 10 éve, 1998-tól zenélek együtt kollégáimmal. Zenekarunkkal a vendéglátós zene fiatalos, dinamikus, bulis irányvonalát igyekszünk képviselni.

Ha Péterhez lenne kérdésed:



Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre és elküldjük ajándékba A nagy menyasszony könyvet!
A könyvet a megadott e-mail címre digitális formában küldjük el!


Legyen rajongónk!

Hirdetés

Villámkérdések

Mitől másabb elkészíteni egy esküvői frizurát?

Megyeri Andrea, fodrász: Általában a hétköznapitól eltérőt szeretnének, ezért is időigényesebb elkészíteni,hjiszen vagy egy kontyról van szó, vagy teljesen másfajta frizuráról. Nagyobb odafigyelést igényel és több időt, és persze sokkal tartósabbnak kell lennie, mint a mindennapi frizurának, hiszen ki kell bírnia a lagzi idejét.
további kérdések és válaszok >

A nap idézete

"Megfogom kezedet és megígérem neked,
Hogy az élet rögös útjain végig elkísérlek.
Boldogok leszünk,
Hiszen én is szeretlek,
Amíg szívem dobogni fog,
Hozzád mindig hű leszek."    
további idézetek meghívóba >
spacer