A nap idézete
"Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk Hogy egymásnak örök hűséget tegyünk S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna Gyermekünk szemében újra s újra lobogna."
Kovács Mihály
"Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk Hogy egymásnak örök hűséget tegyünk S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna Gyermekünk szemében újra s újra lobogna."
Kedvencekhez adom Volt idő, mikor a nászéjszakát, vagyis az elhálást ellenőrizték, mert a jogrendszer alapján a házasság csak akkor volt érvényes, ha a pár valóban szeretkezett az adott éjszakán.
De a nászéjszakához egyéb különböző hiedelmek és tréfás népi szokások is társultak.
Az újdonsült házaspárt a lakodalmi dínomdánom után az alkalomhoz illően elvitték, az ara haját kontyba kötötték és segítettek neki a vetkőzésben, majd a fiatalokat a nászágyra fektették, másnap pedig reggelivel köszöntötték őket, és felöltöztették az újdonsült feleséget. Félig tréfásan még a lepedőn ejtett nyomokat is megkeresték. A feleséget még a nap folyamán fel is avatták. A férjnek pedig a nászéjszaka után szerelme jelképeként nászajándékkal kellett meglepnie kedvesét, hogy esküvőjüket örökre emlékezetessé tegye.
A nászéjszaka egykori tervszerűsége a mai házasulók előtt általában már teljesen ismeretlen. Manapság a szerelmesek, ha tehetik, már jóval a házasság előtt összeköltöznek, és a hivatalos ceremóniát megelőzően sem mondanak nemet a szexre.
Régen a szerelemes pár először csak az esküvőt követően ismerte meg egymást közelebbről is. Az eljegyzési időszak alatt a másik testét mindenféle érzéki vágy nélkül kellett megérinteni, tisztán megismerés céljából. A fiataloknak meg kellett tanulniuk megfékezni „bűnös” szenvedélyeiket, és erotikától mentes szeretettel illett közeledni választottjukhoz.
A nászéjszaka ma már szinte csak egy az erotikával fűtött éjszakák közül, azzal a kivétellel, hogy ez alkalommal illik mindennek tökéletesen „összejönnie” és egy kicsit jobban oda kell figyelni a romantikus részletekre. Néha szinte már kötelességnek tűnhet az egész, és ezért lankadhatnak a kedélyek, esetleg gátlások is kialakulhatnak az újdonsült házastársakban. Miután ma már alig akadnak párok, akik a házasságig várnának, így a legtöbbek számára a nászéjszaka nem rejt magában lehetőséget új, elsöprő élmények megtapasztalására.
Nem véletlen, hogy a könnyeket előcsalogató, happy enddel végződő romantikus amerikai filmekben, a jó erőben lévő férj mindig karjaiba kapva emeli át szerelmét a küszöbön az esküvő után. A hiedelmek szerint a férj ezzel a nemes tettel védelmezi kedvesét a küszöb alatt megbúvó gonosz démonoktól. A mozzanat esetenként igen leterhelő lehet, érdemes tehát óvatosnak lenni és kellő figyelmet fordítani a hátizmokra is, nehogy a gonosz szellemek napokig húzódó hátfájással, netán gerincsérvvel álljanak bosszút a vőlegényen.
A nyugati kultúra egyre inkább kezd beszivárogni a keleti világba is. Indiában bizonyos városokban már lehetőségük adódik a fiataloknak, hogy saját maguk szemeljék ki társukat és egy párként randevúzzanak, már a hivatalos egybekelést megelőzően. Az ősi hindu szokások lassacskán kezdik jelentőségüket veszteni. A hinduk házassága örök életre szól, a válás fogalma számukra nem ismeretes. Ha két ember igényei megegyeznek, először horoszkópot készíttetnek, hogy megtudják valóban összeillenek-e. Ha igen, sor kerülhet a jegyességre. Őrzik az ősi hagyományt, mi szerint mindkét félnek érintetlennek kell lennie a házasság megkötéséig. Az esküvőt követően napokig ünneplik a fiatal párt, akik első éjszakájukat nem édes kettesben töltik, ugyanis a szobában rajtuk kívül még egy szent tehén is jelen van!
Állítólag a muszlim házassági szokások térnek el legjobban az európaiaktól. Ezt világosan tükrözi, hogy a muszlimok a számunkra hagyományos értelembe vett nászéjszakát egyáltalán nem tartják. A belépés éjszakájának időpontjáról a vőlegény barátai társaságában dönt, akiket az esküvői vacsora után összehív egy férfiúi beszélgetésre. A hagyományt betartva 8-10 napot kell várni valamiféle beteljesülésre a házassági szerződés megkötése után. Ebben az időszakban a vőlegény ajándékok tömkelegével halmozza el társát. Amikor eljön a nászéjszaka ideje, a menyasszony, zenészek és a női rokonok kíséretében szamáron vonul át vőlegénye házába. Előfordul, hogy két kardfogó is a menettel tart, akik vérre menő küzdelmeket színlelnek. Az érkezés után mindannyian asztalhoz ülnek és megebédelnek. A rokonok és barátok az étkezést követően elhagyják a terepet, csak az édesanyja és a lánytestvér marad ott. A leány arca a következő napig a „belépés éjszakájáig” nem kerül felfedésre. A vőlegény szürkületkor barátai kíséretében elmegy a fürdőbe, tiszta ruhát vesz, és miután együtt megvacsoráztak, elvonulnak a mecsetbe elmondani az esti imát.
Ezt követően még mindig nem egyedül ugyan, de a vőlegény is haza mehet. A menyasszony az édesanyával együtt várja a fiatal férfit, aki végre jobban megnézheti magának asszonyát, természetesen fizetség fejében. A vőlegény imában kéri Allah áldását az éjszakára és vetkőztetni kezdi menyasszonyát, akinek testén csupán egy finom ing marad. A leányt háttal ülteti rá egy Mekka felé beállított ágyra, ő maga pedig ismét hosszas imádkozásba kezd. A női rokonok a ceremónia alatt az ajtó előtt állnak és várják, hogy a vőlegény behívja őket és kinyilvánítsa tetszését, illetve nem tetszését a menyasszony testi adottságaival kapcsolatban. Véleménye hamar eljut a várakozó barátokhoz, vendégekhez, rokonokhoz is, akikhez pár órára ő maga is csatlakozik, mielőtt ismét visszatérne feleségéhez.
A buddhisták házassági szertartása nem kifejezetten a vallásról szól, lényege sokkal inkább egy férfi és egy nő szerelmének és családalapítási terveinek kifejezése. A két fél Sigilovdda Sutta-ban találhatóak szerint ígéreteket, fogadalmakat tesz egymásnak az összegyűlt rokonsereg előtt. A férfi az örök szerelem, hűség és törődés ígéreteivel kecsegteti a menyasszonyt. A lány fogadalmat tesz a saját család megalapítására és nyilvánosan elfogadja, hogy a házasság megkötése után hivatalosan és végérvényesen a férfi családjához fog tartozni. A ceremóniát követően a menyasszony és a vőlegény gyertyákat gyújtanak meg a Buddha szentély körül és virágokat ajánlanak fel.
Az írek nem éppen szokványos módon töltik nászéjszakájukat – már ha követik a hagyományok előírta szigorú szabályokat. E szerint vidéken a friss házasoknak eredetileg az első éjszakát egy istállóban kellett eltölteniük. A leányzóra először csinos hálóruhát adtak barátnői, majd a nászágyhoz kísérték és jól betakargatták. Ezt követően a meginvitált vendégek férfi tagjai sorra a lányhoz járultak jó-éjt pusziért, majd saját maguk és a vőlegény szórakoztatására, a legkülönfélébb úton-módon próbálták megakadályozni a szenvedélytől fűtött fiatal szerelmest, hogy bejusson az istállóba, kedvese kényeztető karjaiba. Amikor nagy nehezen sikerült valahogy bevergődnie magát menyasszonyához, még mindig nem lehetett egy perc nyugta sem szerelmesével. A vendégek még jó ideig kurjongattak, dörömböltek, alpári megjegyzéseket tettek és nem tágultak az istálló környékéről. Elcsendesedésre akkor kerülhetett sor, amikor a násznép már olyan mennyiségű Guinness-t és ír whiskey-t fogyasztott el, hogy nem volt ereje saját maga zargatására sem, nem hogy még a fiatalokéra.
Kínában a nászéjszakán a menyasszonynak és a vőlegénynek egy olyan szobában kell együtt hálnia, mely körbe van rakva sárkányokat és Főnix-madarakat ábrázoló gyertyákkal. Ezek a gyertyák azt a nemes célt szolgálják, hogy kiűzzék a szobából a gonosz lelkeket és szellemeket. Az egész házasság sorsát megpecsételheti, ha a gyertyákat nem gyújtják meg, vagy túl hamar kialszanak.
Ukrajnában a nászéjszakát meglepő elnevezéssel illetik, ugyanis „tárházként”, vagy „élelemraktárként” emlegetik. Az emlékezetes estére régen mindkét családból választottak egy-egy “kerítőnőt”. Ők készítették el a nászágyat, a menyasszonyt pedig hófehér hálóköntösbe bújtatták. Bevezették a hálószobába a vőlegényt és elkezdték halkan énekelni a következő sorokat: „Oh Anyuskám, Anyuskám, a tárházba vezettek engemet.” „Legyen lányom nyugodt a szíved, mézzel fognak etetni téged..”
A kerítőnők valóban egy nagy kancsó mézet tettek a nászágy melletti asztalkára, amit a fiatalok kénytelenek voltak elfogyasztani házasságuk első hónapjában. (Nem kizárt, hogy a „honeymoon” szó eredete, többek között, ehhez a hagyományhoz is köthető.) Az ukrán lakosság bölcs öregei elmondták, hogy a mézre azért van szükség, mert fogyasztása növeli a megtermékenyülés esélyeit. Talán éppen ebből az okból kifolyólag, a házaspár az egybekelést követő első időszakban alkohol helyett csak mézes italt fogyaszthatott. (Kár, hogy nem ismerték a mézes pálinkát.)
A nászéjszakai szokások kultúránként, vallásonként, országonként nagyban eltérnek egymástól, és ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább kezdenek elhomályosulni. Néhol vidéken még jellemző a tradíciókhoz való erős ragaszkodás, de régi szokások a nagyvárosokban fellazultak, sok helyen szinte feledésbe is merültek
Neked milyen volt a nászéjszakád?
"Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk Hogy egymásnak örök hűséget tegyünk S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna Gyermekünk szemében újra s újra lobogna."