A szemüvegesek sminkje

Írta: Szabó Ágnes  |  0 hozzászólás  |  megtekintve: 2008  |  
A szemüvegesek egyik legnagyobb problémája a sminkelés. Természetesen ők is sminkelhetik magukat, csak nem mindegy hogy hogyan.

A szemüvegesek problémája többnyire nem a kerettel van. A baj onnan származik, hogy mikor felveszik a szemüveget, a szemük nem úgy mutat a lencsék mögül, mint amilyenek valójában. Mert igaz ugyan, hogy a manapság divatos lencsék már olyan vékonyak és könnyűek, hogy még a nagyobb dioptriákat is lényegesen kényelmesebbé és esztétikusabbá teszik, ám a mögöttük lévő szem képét változatlanul eltorzítják: kicsinyítik, vagy éppen felnagyítják.

Szerencsére a lencse okozta torzulások ellensúlyozására is létezik megoldás, mindössze azzal kell tisztában lenni, más sminket igényel, aki rövidlátó, és más sminket, aki távollátó szemüveget visel.


A távollátók

eyeglasseswoman.jpgSzemek

A távollátók szemüvegével az a fő gond, hogy felnagyítják a szemet. Ez önmagában nem lenne gond, hiszen sokan szeretnének szép nagy szemeket, de a lencsék nemcsak a szemet, hanem a szem sminkjét is felnagyítják. Vele együtt persze az apróbb hibák is hatalmasnak tűnnek.

A harsány, élénk színeket felejtsd el, helyette inkább használj világosabb színeket, vagy pasztellesebb árnyalatokat! A szemceruzával is finoman kell bánni, hiszen az így is megnagyított szemet nem szabad még nagyobbá tenni. Az alsó illetve felső szemhéjak külső harmadát szabad csak kiemelni, és a fekete szemceruza helyett inkább barnát vagy szürkét használj!

Szempillák


A szempillák festésének is tökéletesnek kell lennie, hiszen az összeragadt pillák a lencsék mögött nagyon csúnyán mutatnak. Először csak egy réteg szempillaspirált vigyél fel, azt hagyd megszáradni, majd jöhet a következő réteg! Így megakadályozhatod, hogy a szempilláid összeragadjanak. Használhatsz dúsíró szempillaspirált, ezzel egy réteg szempillafestés is bőven elegendő.

Szemöldök


Mivel már említettük, hogy a lencse felnagyítja a hibákat, így a szemöldök ívének is tökéletesnek kell lennie, valamint a nem kívánatos szálakat is nap, mint nap el kell tüntetni. A távollátóknak ebből a szempontból érdemes olyan szemüveget választaniuk, mely a szemöldök ívéig nem ér fel, tehát azt nem kelljen állandóan korrigálni.

A rövidlátók

Szemek

A rövidlátók problémája az, hogy a lencse lekicsinyíti a szemeket, így a sminknek feltűnőnek, élénknek kell lennie, hiszen a szolid, alig látható sminket a lencse elnyomja. Sminkeléskor tehát arra kell ügyelni, hogy a szemet kihangsúlyozd, optikailag nagyítsd.

A gyöngyházas, szolig színeket emiatt félre kell tenned, és előtérbe kell helyezni a pirosas és a barnás árnyalatokat. Azért túlzásokba sem kell esni, arra ügyelj, hogy a szemhéjpúder színe és a szád természetes színe valamennyire harmonizáljon egymással! A rövidlátók esetében is a szemceruzával óvatosan kell bánni, hiszen ha az egész szemedet „bekeretezed” vele, akkor a szemed még kisebbnek fog hatni. Itt is az alsó illetve felső szemhéjak külső harmadát szabad csak kiemelni!

Szempillaspirál

A szempillaspirált használhatod bátran, hiszen optikailag megnyitja a szemeket, így a lencsék mögött sem tűnnek aprónak. Itt is használd a dúsítós fajtát!

Szemöldök


Egy szépen ívelt, rendezett szemöldök minden arcon jól mutat. Ha a szemöldököd túl világos, egy barna vagy fekete szemceruzával meghúzhatod a szemöldököd ívét, így még esztétikusabb képet fog mutatni.

A szemüvegesnek tudni kell

Nemcsak a lencse, hanem a szemüvegkeret is meghatározó a sminkeléskor. Ez alól csak a keret nélküli szemüvegek a kivételek.

Ha a szemet szeretnéd hangsúlyozni, akkor egy ízlésesen kiválasztott keret, és egy megfelelő smink tökéletes lesz. Ilyenkor már ne használj túl sok pirosítót vagy szájfényt, mert elterelődik a hangsúly a szemről!

Ha a hidegről belépsz a meleg helyiségbe, az üveg bepárásodik, ezért érdemes vízálló termékeket használni!

A színválasztást illetően, ami a szem sminkelésére szabály, nagyjából áll a szemüvegkeret színére is. A divatos feketét inkább csak alkalmi szemüvegként viseld, állandóra ne! Egyrészt meglehetősen nehéz hozzá megfelelő sminket készíteni, másrészt a fekete az energiánkat is gyengíti, mogorva, kedvetlen hangulatot áraszt.


Forrás: Csakmiketten.hu - Online Tinimagazin

Kapcsolódó címkék

A címkékre kattintva további, a témához kapcsolódó cikkeket olvashatsz. smink  


Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre és elküldjük ajándékba A nagy menyasszony könyvet!
A könyvet a megadott e-mail címre digitális formában küldjük el!


Esküvői webáruház


webshop.jpgElindult új szolgáltatásunk az esküvői webáruház!

Nézz körbe kínálatunkban!

Legyünk ismerősök!

iwiw.gif

Hirdetés

Villámkérdések

Mennyire szokás még a lakodalmon a hagyományos mulatós zene?

Gelniczky Károly, zenész: - A lakodalmas társaság manapság úgy oszlik meg, hogy 70%-a fiatal, 30%-a az idősebb, illetve a gyerek.
további kérdések és válaszok >

A nap idézete

"Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örök és holtomiglan,
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén, igazán szeretni."


Stendhal
további idézetek meghívóba >
spacer