A sminkelés aranyszabályai

Írta: Kiss Nikolett  |  0 hozzászólás  |  megtekintve: 3214  |  

A smink meghatározó a nők mindennapi életében, legyen szó a hétköznapokról, a hétvégékről, vagy egy különleges alkalomról, mint az esküvő. Igaz, hogy a sminknek általában kommunikációs jelentősége van és az is, hogy sokat elárulhat viselőjéről. A személyiség érvényesítése a nagy napon is elengedhetetlen, melyet a smink kiválasztásával is lehet erősíteni.


Az otthoni sminkelés aranyszabályai, menete:

smink.jpg1. Elsősorban jól át kell gondolnia mindenkinek, hogy mely színárnyalatok tükrözik személyiségét, és persze azt, hogy melyik harmonizál ruhájával és frizurájával. A smink nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen miután le tudják venni a kedves vendégek a menyasszony gyönyörű szép ruhájáról a szemüket, azonnal az arc felé fordul minden szempár.

 

2. Fontos, hogy ne legyen kirívó, erős és túl sok a smink. A kevesebb néha több.

 

3. Lehet kezdeni egy korrektorral, ami kiválóan el tudja tüntetni az apróbb bőrhibákat, és a szem alatt lévő karikákat. Az alapozót úgy kell választani, hogy semmiféleképpen ne legyen sötétebb árnyalatú, mint a bőr színe, sőt ajánlatos eggyel világosabb árnyalatot felvinni. Ma már olyan alapozók vannak, melyek tökéletesen fednek és kihangsúlyozzák arc vonalait.

 

4. A szemhéjpúder ne legyen túl kirívó színű, értem ezalatt a sötét és rikító színeket. A mai esküvőkön inkább a lágy, halványabb színek dominálnak, mint például a bézs, a barack vagy a pezsgőszín. De ez, mint már mondtam, feltétlenül illjen a ruhához és a hajhoz.

 

5. Szemceruzával ki lehet emelni a szemet, de nem elengedhetetlen. Azonban a szempillaspirál nagyon is az. A szempillaspirál kihangsúlyozza a szemet és elvarázsoló tekintetet biztosít. Sokféle színben lehet már kapni, de a favorit még mindig a fekete, és persze legyen vízálló.

 

smink00.jpg 6. A rúzs és a szájfény terén már jobban megoszlik a vélemény. Itt több színből lehet válogatni, mindegyik tündököl a menyasszony ajkain. Lehet a kettőt kombinálni is úgy, hogy a megfelelő rúzs felé egy átlátszó szájfény kerül. De lehet egyszerűen csak rúzst, vagy csak szájfényt használni.

Ha viszont valaki nem szeretné ezzel „fecsérelni" az idejét a nagy nap előtt felkereshet egy kozmetikust. Pár ezer forintért elkészíti neki a tökéletes sminket, ma már a férjnek is! Teljesít különleges kívánságokat és nem utolsó szempont az sem, hogy ért hozzá.

 

 

Kapcsolódó címkék

A címkékre kattintva további, a témához kapcsolódó cikkeket olvashatsz. smink   frizura   kiegészítők  


Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre és elküldjük ajándékba A nagy menyasszony könyvet!
A könyvet a megadott e-mail címre digitális formában küldjük el!


Esküvői webáruház


webshop.jpgElindult új szolgáltatásunk az esküvői webáruház!

Nézz körbe kínálatunkban!

Legyünk ismerősök!

iwiw.gif

Hirdetés

Villámkérdések

Mitől másabb elkészíteni egy esküvői frizurát?

Megyeri Andrea, fodrász: Általában a hétköznapitól eltérőt szeretnének, ezért is időigényesebb elkészíteni,hjiszen vagy egy kontyról van szó, vagy teljesen másfajta frizuráról. Nagyobb odafigyelést igényel és több időt, és persze sokkal tartósabbnak kell lennie, mint a mindennapi frizurának, hiszen ki kell bírnia a lagzi idejét.
további kérdések és válaszok >

A nap idézete

"Rövid az élet, mégis sok a könnye
Mikor te mosolyogsz a másét törlöd le.
Mert ahogy te szeretsz, úgy szeretnek mások,
Úgy lesz ellenséged és úgy lesz jóbarátod."
további idézetek meghívóba >
spacer