Szalai Anikó
Szalai Anikó, ruhatervező
06 30 407 02 55
http://www.szalaianiko.hu
Vizsgáim letétele után a nagy betűs életben, egy akkori időben jól működő budapesti cégnél mint bedolgozó kezdtem el a munkát. Ez az iskolából kikerülve pályakezdőként biztos megélhetést biztosított, de szakmai fejlődés, az én jövőbeni terveimhez és elgondolásaimhoz, tudásomhoz saját lehetőségeimhez képest csak ugródeszka lehetett. Miközben ennek a cégnek dolgoztam, családtagjaimnak folyamatosan ruhákat terveztem és készítettem, ismerősökön csiszoltam tudásomat, és tágitottam a határokat az elgondolás és a megvalósítás mezején.
A gondolat, hogy mi az az igazi kép amit szeretnék megmutatni magamról akkor született meg, amikor egyre többen kerestek meg egyedi esküvői ruha költeményeik, alkalmi ruháik megtervezésére és elkészítésére. Vagy akár egy egyszerűbb alkalomra a nekik megfelelő ruhák elkészítésére. Hiszen kislány korom óta ez motivált amikor még csak a babáimra szabtam- varrtam habos báli és esküvői ruhákat. Mindig is az anyagok , formák , és rajzok világában éltem de kellett egy magabiztosság amikor már bárki elé ki tudtam állni a tudásommal és azzal amit letettem az asztalra. Ekkor született meg a weboldalam melyen betekintést nyerhettek eddigi munkáimba, és a folyamatosan bővülő lehetőségek is publicitást kaptak.
Azóta sok menyasszonyt, hölgyet ,kislányt, fiucskát öltöztettem fel az ő, és az én legnagyobb megelégedésünkre. Hiszem hogy a megfelelő ruha nem csak pénz kérdése , mindig igyekszem a megbízó számára megtalálni az arany közép utat mely az ő kölcségét is kiméli és az én munkámat is díjazza. Minden múltbéli, jelen, és jővőbeni megbízómnak köszönöm a bizalmat, melyet igyekszem maradéktalanul megszolgálni.
Elindult új szolgáltatásunk az esküvői webáruház!