Jó volt mindenkit boldognak látni
A saját esküvőnk leszervezése akkor sem egyszerű feladat, ha ismerjük a helyi viszonyokat, tudjuk kihez érdemes fordulnunk, de különösen nehéz feladatnak bizonyulhat akkor, ha egy másik városban, településen akarjuk megünnepelni ezt a jeles napot. Elek Erika és Batiz Zsolt mesélte el, hogyan szervezték Budapestről ide Debrecenbe esküvőjüket.
Mikor történt az eljegyzés, és mennyi idővel utána kötötték meg a házasságot?
Az eljegyzés 2004. július 20-án volt és az esküvőt a következő évben, 2005. szeptember 25-én tartottuk. 2005. márciusában kértük időpontot a debreceni Polgármesteri Hivatalban, hiszen az esküvőt nyár végén, ősz elején szerettük volna megtartani és tudtuk, hogy sok időre lesz szükségünk, hogy mindent időben le tudjunk szervezni és foglalni.
Jelenleg Budapesten élünk a férjemmel (aki debreceni születésű), így nagy segítségünkre volt férjem Debrecenben élő édesapja az étterem kiválasztásában és lefoglalásában.
Be volt osztva, hogy ki mit fog elintézni? Esetleg mindent közösen terveztek meg és szerveztek le?
Mindent közösen terveztünk és szerveztünk, kivétel ezalól a menyasszonyi csokrok és a szülőket köszöntő virágcsokrok kiválasztása és összeállíttatása, hiszen ez a vőlegény feladata volt. Szerencsére ez sem esett nehezére, Ő eléggé kreatív és szereti a precízen, szépen összeállított dolgokat.
Mi volt a legnagyobb kihívás a szervezéssel kapcsolatban?
Nem emlékszem, hogy bármi is óriási kihívást jelentett volna számunkra az előkészületek során.
A szervezésben kialakult időrendi sorrend:
1. Időpont kérése a Polgármesteri Hivatalban
2. Étterem lefoglalása
3. Fotós
4. Videós
5. Szállás lefoglalása a vidékről érkező vendégeink számára
Milyen szempontok alapján kerültek a szolgáltatók kiválasztásra?
1. Étterem
Szerettünk volna egy barátságos, hangulatos, családias, ám mégis exkluzív helyet választani a mulatságnak. 2005. márciusában az esküvő időpontjának kiválasztása után az első akadályt az étterem lefoglalása jelentette, hiszen kiderült, hogy a fél évvel későbbi időpontban (szeptember 25-én) az étterem, amit mi kinéztünk, már le volt foglalva. A férjem édesapja ismerte az általunk kiválasztott étterem tulajdonosát és teljes személyzetét (meg kell jegyeznem az apósom igazi vérbeli vendéglátós, aki szinte mindenkit ismer Debrecenben, aki ebben a szakmában dolgozik) s ígéretet tettek neki, ha mégis visszamondják a foglalást neki szólnak legelőször. Szerencsénk volt, kb. 1 hét múlva (március végén) megszólalt a telefonja, visszamondták a foglalást és másnap az apósom le is foglalózta az éttermet, a biztonság kedvéért. Ettől kezdve már nem izgultunk nagyon, hiszen egy nagyon szép éttermet sikerült kiválasztanunk.
Egy hétvégén elmentünk vacsorázni oda és tökéletesen meg voltunk elégedve a vacsorával, a kiszolgálással és a zenével is.
2. Fotós
A fotós kiválasztásánál is egy kedves ismerősünk segítségét vettük igénybe. Egy barátunk édesapja korábban Debrecenben szabadúszó újságírókét dolgozott, tőle kaptam meg a fotós telefonszámát. Telefonon keresztül kerestem fel és így beszéltük meg a részleteket is, vele csak az esküvő napján a Polgármesteri Hivatalt előtt találkoztunk. Nem bántuk meg, hogy őt választottuk, nagyon kedves volt, nagyon szép képeket készített és olcsóbb volt mint amilyen árakat másoktól hallottam.
3. Videós
Őt a fotós ajánlotta. Vele is csak az esküvő napján találkoztunk és telefonos egyeztetés alapján állapodtunk meg.
4. Nyomda, meghívók
Saját, egyedi tervezésű és készítésű meghívónk volt. Otthon számítógépen terveztük meg közös elképzelés alapján és otthon is nyomtattuk ki. A papírt is közösen a férjemmel kerestük és választottuk ki.
5. Ruhák
Ez volt a legolcsóbb és legjobb megoldás a költségvetés szempontjából. A menyasszonyi ruhát, a menyecske ruhát, a vőlegény öltönyét, ingét, cipőjét és nadrágtartó bőr övét Romániában vásároltuk meg újonnan, 1 nap alatt, 100.000.- Ft-ért. Sikerült olyan ruhákat vásárolnunk, amiben szívesen tündököltünk ezen a szép napon.
Milyen kiegészítőket viselt a menyasszony? (fátyol, diadém stb.)
Fátyol, diadém, kesztyű, kis táska, nyaklánc, fülbevaló, smink, műköröm.
Hagyományos vagy modern esküvőt szerettek volna?
Mi nagy családi hagyományokkal (lánykikérés, vőfély) gazdagított esküvőt tartottunk, semmi esetre sem akartunk modern esküvőt.
A menyasszony eldobta-e a csokrát?
A csokromat nem dobtam el, olyan gyönyörűre sikerült, sajnáltam volta eldobni.
Milyen típusú zenét választottak ki a lakodalomra? Hogy találtak rá a zenekarra?
A szülők, nagyszülők, keresztszülők, barátaink egyaránt szeretnek táncolni, mulatozni illetve hajnalban nótázni, énekelni így egy olyan zenekarral szerettük volna megajándékozni a vendégeinket ahol egy igazi prímás (hegedűvel) játszik. Szerencsére az étterem állandó zenekara egy pírmással, egy dobossal és egy billentyűssel tökéletesen megfelelt a kívánalmainknak.
Körülbelül 80 fősre terveztük az esküvőt, végül 70 fő döntött őgy, hogy velünk ünnepel ezen a napon.
Miből állt az esküvői menü?
- 20 órakor újházi tyúkhúslevest szolgáltak fel, igazi tanyasi tyúkokkal, és házi készítésű csigatésztával (a csigatésztát a férjem nagypapája készített a jeles ünnep tiszteletére)
- A leves után, töltöttkáposzta (életünk legjobb, legfinomabb töltöttkáposztája volt) és birkapörkölt volt a menü (a birkapörkölt nálunk családi hagyomány az ünnepi asztalon) főtt burgonyával és savanyúsággal
- 23 óra körül szeltük fel a menyasszonyi tortát
- Hajnal 2 órakor vegyes sültestálat (rántott szelet, sajttal, sonkával töltött pulykamell, sült csirkecomb, rántott gomba vegyes körettel) kínáltunk a vendégeknek, savanyúsággal.
Mi volt az esküvő legszebb pillanata?
Az egész nap egy szép, boldog nagy pillanat volt, ahol velünk együtt ünnepelt a család és a barátok. Jó volt mindenkit igazán boldognak látni és jó volt, hogy ők is nagyon boldognak láttak minket.
Mit csinálnának esetleg másképp a szervezésben?
Azt hiszem semmit sem csinálnánk másképpen még annak ellenére sem, hogy minden dolgot, Budapestről próbáltunk leszervezni sok segítséggel.
Mit tanácsolnak a most esküvőjüket tervezgető ifjú pároknak?
Az esküvőt tervező pároknak azt szeretném ajánlani, ne bonyolítsák túl az esküvő előtt álló hónapokat a túlzott szervezéssel. Válasszák a legegyszerűbb megoldást közös elképzelésük megvalósításához. Őrizzék meg egymás iráni szerelmüket, kitartásukat, nyugalmukat, türelmüket elég bonyodalom szegheti kedvüket a szervezés folyamán. Ne felejtsék el, hogy ők lesznek az ünnepeltek - és reméljük csak egyszer lesz ilyen életük folyamán -, csináljanak mindet úgy ahogyan ők akarják és nem ahogyan mások akarják.
Azonban fontos, hogy kezdjék el időben az utánnajárást, hogy ne kelljen az utolsó pillanatban is kapkodni!

Elindult új szolgáltatásunk az esküvői webáruház!