Ilyen volt a templomi esküvőm
Az esküvő egyik megható pillanata, ha a hivatalos szertartáson túl a pár egy templomban egymás és Isten színe előtt is kinyilvánítja egymás iráni szeretetét, és elkötelezik magukat a másik mellett. Bundi Anita és Dr. Tóth Sándor 2003. október 25.-én a Nagytemplomban fogadtak egymásnak örök hűséget. A templomi esküvő előkészületeiről, tudnivalóiról meséltek nekünk.
Hol és hogyan jelentkeztetek az egyházi szertartásra?
Amikor már ki volt tűzve az esküvő időpontja, nyár végén bementünk a nagytemplomi református egyház lelkészi hivatalába és bejelentkeztünk, hogy szeretnénk arra a napra egyházi szertartást igényelni.
Előre volt valami elképzelésetek, hogy mikor szeretnétek az esküvőt?
Igen, de a debreceni önkormányzatnál kellett pontos időpontot kérni, miután ezt elintéztük, csak azután mentünk erre az időpontra megbeszélni az egyházi szertartást.
Ezek szerint még szabad volt az általatok választott időpont?
Tavaly nyáron mi voltunk az elsők, akik már őszi időpontot kértek, így szabadon választhattuk meg a napot, bármikor összeházasodhattunk volna.
Milyen papírok szükségesek az egyházi szertartáshoz?
Születési anyakönyvi kivonat, illetve meg kell adni a szülők nevét és munkahelyét is. Ezek az adatok azért fontosak, mert bekerülnek az egyházi nyilvántartásba, illetve majd levéltárba és később akár 100-150 évvel ezt vissza lehet keresni.
Követelmény volt, hogy mindkét fél meg legyen keresztelve?
Mi mindketten meg voltunk keresztelve, én le is konfirmáltam, szóval ezzel nem volt gond.
Miből állt a jegyesoktatás? Hány alkalommal volt, ki tartotta? Pénzbe került?
A jegyesoktatás egy alkalomból, egy kétórás beszélgetésből állt azzal a lelkésszel, aki celebrálta az esküvőnket. Esküvő előtt 1 hónappal zajlott. Az volt a lényege, hogy a lelkész megismerjen minket, ezáltal személyesebben tudott szólni hozzánk a szertartáskor. A jegyesoktatáson beszélgettünk a családról, szerelemről, szeretetről, arról, hogy mi szükséges a hosszú életű házassághoz, mik a házasság értékei illetve jótanácsokkal látott el minket a lelkész. Az oktatás ingyenes volt, de mivel mi nem a Nagytemplom egyházkerületéhez tartozunk ezért bérleti díjat kellett fizetnünk és a lelkésznek is volt tiszteletdíja.
A szertartáshoz ti választottatok meg a lelkészt?
Igen, de volt egy értekezlet az egyházkerületben, arról, hogy aznap ki lesz a lelkész és nekünk szerencsénk volt, mert mi pont ezt a lelkészt szerettük volna. A lelkész nagyon szimpatikus volt számunkra, mert szép beszédeket szokott mondani.
Hogyan szerveztétek meg az esküvőt?
Előkészületeknél a legfontosabb az időpont kiválasztása volt, utána körbetelefonáltuk a kiválasztott éttermeket, hogy melyikben van szabad időpont az adott napra. Az esküvő megszervezésében a szülők segítettek illetve én tanultam rendezvényszervezést ezért ez nem okozott gondot.
A szülők miben vették ki a részüket, hogyan segítettek nektek?
A legnagyobb segítség az volt, hogy anyukám eljött megnézni az esküvői ruhát. Körülbelül 10-15 szalonban jártam és a nagy választék megnehezítette a választást. Anyukám segített számomra a legmegfelelőbb kiválasztásában, mivel a vőlegény nem láthatja a menyasszony ruháját. Így csak az anyukámra tudtam hagyatkozni, illetve egy alkalommal a sógornőm is segédkezett.
Melyik szolgáltató kiválasztása okozott fejtörést?
Nem volt ilyen, mivel a párom testvéréék 2 évvel előttünk házasodtak és ott minden szolgáltatóval meg voltunk elégedve, így csak újra fel kellett őket keresni. Ezek a szolgáltatók kedvesek is voltak velünk, mivel ajánlották őket és a szülők egyik részről ugyanazok voltak, akikkel 2 évvel ezelőtt megismerkedhettek.
Minden szolgáltató megegyezett a sógornődék által választottakkal?
A vőfély volt az egyetlen új. Neki a fiai zenészek voltak és így az ő szolgáltatásaikat is igénybe vettük.
A sógornődék esküvőjén nem volt vőfély vagy volt, csak nem voltatok megelégedve vele?
Volt ott is vőfély, de nekem könnyebbséget jelentett, hogy az általunk választott vőfély egy távoli rokonom, így ismertem, aki lebonyolította az esküvőt. Ezáltal a hangulat is családiasabb volt.
Miért választottátok a novembert az esküvő időpontjának?
Nagyon allergiás vagyok a növényekre, különösen a virágporra. Az esküvők többsége nyáron van, mikor nekem ömlik a könnyem, tüsszögök. Októberre vége az allergia szezonnak, így a sminkem sem kenődött el, ami egy esküvőnél fontos szempont. Másik dolog, hogy a ruha önmagában véve nagyon meleg. Hallottam már olyan menyasszonyról, aki rosszul lett a ruhában. Nekem így sokkal kényelmesebb volt, nem éreztem kellemetlenül magam a meleg miatt.
Okozott-e valami nehézséget, illetve igényelt-e valamilyen különleges szervezést az időpont miatt az esküvő?
Gyakorlatilag nem igényelt semmi extra dolgot. A templomban a fűtés benne volt a bérleti díjban. Egy bolerót kellett pluszban kölcsönöznöm a ruha mellé, de ez minden esküvői ruhaszalonban megtalálható. Elég hűvös volt a reggeli fotózásnál, de délutánra melegebb lett az idő. Az étterem biztosított ruhatárat, így vendégek kabátjának tárolása is meg volt oldva.
Történt valamilyen váratlan esemény az esküvőn?
Előtte lévő napon havas eső esett, és egy kicsit megijedtem, hogy az esküvőnkön is zuhogni fog az eső. De szerencsére másnapra kiderült az ég. Hideg volt, de legalább sütött a nap. Annyi váratlan dolog történt, hogy az étteremben azzal voltunk elfoglalva, hogy a busszal érkezett vendégeket leültessük az asztaloknál. És pont a szüleim érkeztek utoljára, mert véletlenül elkeveredtek azok, akik őket hozták. Körülbelül 15 percet késtek, ezalatt a vendégek elfoglalták a helyüket.
Mit tanácsolnál a most házasulandóknak?
Pontosan szervezzenek meg mindet. A meghívó kihordásánál írják fel, hogy melyik hétvégén kihez mennek, mert itt könnyen ki lehet csúszni az időből. Illetve egy napra ne vállaljanak 6-7 rokont, mert nem jut rájuk kellő idő. Előre összeírhatják azokat a beállításokat is, melyeket szeretnének a fotóssal megörökíteni, mert megeshet, hogy a nagy izgalomban elfelejhetik.
