Eljegyzésünk története - Lilla és Attila
A Debreceni Esküvő Online Információs Magazin oldalain új rovatot indítunk, melyben jegyespárok mesélhetik el eljegyzésük, vagy megismerkedésük történetét. Elsőként Farkas Lilla és Balla Attila osztotta meg velünk, hogyan is kérte meg Attila Lilla kezét.
Megismerkedésük után mennyi idővel határozták el, hogy eljegyzik egymást?
2001. december 29-én ismerkedtünk meg. Már az elmúlt évben is foglalkoztatott bennünket az eljegyzés gondolata, de az idén nyáron határoztuk el magunkat.
Közös elhatározás volt vagy örömteli meglepetésként érte a másikat?
Közösen döntöttünk.
Hogy történt a lánykérés esetleg a férjkérés?
A közös döntést követően közöltük a szülőkkel elhatározásunkat és azt, hogy már meg is rendeltük a gyűrűket. Eredeti elképzelésünk az volt, hogy hazautazunk hétvégén a lányos szülőkhöz és náluk húzzuk fel a gyűrűket. Augusztus 5-re (péntek) ígérte az ötvös elkészültüket. Azon a hétvégén terveztük a hazautat is (ugyanis Szegeden élünk, a lányos szülők Csökmőn, a fiús Békésen) és szűk családi körben az eljegyzést. Ez sajnos nem így sikerült. Ugyanis Lilla szülei felhívták a figyelmünket arra, hogy nem szeretnék ha sértődés lenne Attila hozzátartozói részéről, hogy ők "ki lesznek zárva". Amihez társult az is, hogy az Attila Apukája - anyukája meghalt - és testvérei még nem voltak nálunk és ha már ilyen komoly elhatározásra jutottunk jó lenne a szülőket is összehozni, amire az eljegyzéstől jobb alkalom nem lenne. Így megbeszéltünk az egyik étteremben augusztus 7-re egy eljegyzési ebédet. Itt aztán Attila Apukámtól megkérte a kezemet és megtörtént a gyűrűk felhúzása. Ezt megelőzően kettesben is tartottunk egy kis eljegyzést. Attila megbeszélte az ötvössel, hogy már keddre elkészítse a gyűrűket, amiről én természetesen nem tudtam. Azon a keddi napon közölte velem, hogy mire hazaér öltözzek szép ruhába, mert megyünk valahova. Akármennyire is kíváncsiskodtam nem árulta el, hogy hova. Beültünk az autóba. Gondoltam, hogy színházba visz. Már a színház előtt is elmentünk és még most sem tudtam uticélunkat. Végül egy étteremnél álltunk meg. Vacsorát rendelt. Megvacsoráztunk. Láttam rajta, hogy nagyon izgatott, mondani akar valamit, de mégsem kezdte el. Ekkor már sejtettem, hogy miért vitt étterembe (ami egy hajón volt a Tiszán). A türelmetlen tulajdonságom itt is előjött és lelőttem a poént, megkérdeztem tőle, hogy mikor kéri már meg a kezem. Ekkor megsértődött és nem tette meg. Beültünk az autóba és elindult a Tisza parton. Lementünk a vízhez és ott megtörtént a lánykérés. Nagyon romantikus volt. Mindketten sírtunk.
Hogyan ünnepelték meg az eseményt?
Ebéd után néhányan még haza mentünk a lányos szülőkhöz és folytattuk az ünneplést.
A családok már várták, hogy megtörténjen az eljegyzés? Mennyire érte őket az eljegyzés váratlanul?
Már mindkét család nagyon várta, de ennek ellenére meglepődtek. Azt mondtuk, hogy novembertől hamarabb nem lesz eljegyzés, de az is lehet, hogy csak a jövő évben. Így amikor augusztusban bejelentettük, hogy már készülnek is a gyűrűk nagyon meglepődtek.
Közösen választották ki a gyűrűket? Milyen szempontok vezérelték Önöket a gyűrűvásárlásnál?
Közös választás volt. Mindketten széleset szerettünk volna. Én sima sárga aranyból készültet, középen körben kövel kerakottat. Attila két színű aranyból kő nélkülit. Végül sikerült egy közös álláspontot kialakítani. Széles, kő nélküli és a két szélén 1 mm fehér arany csík.
Az eljegyzés után mennyi idővel tűzték ki az esküvő megtartását?
Terveink szerint az esküvő 2006. augusztus 12-én, a 23. születésnapomon lesz. Jelenleg vagyok utolsó éves a főiskolán. Attila már dolgozik. Júniusban túl leszek az államvizsgán és azutánra tervezzük az esküvőt.
Tradicionális vagy modern esküvőt szeretnének?
Anyukán Csökmőn anyakönyvvezető, így ragaszkodik hozzá, hogy ott legyen az esküvőnk. De én is azt szeretném, hogy ott kössek házassságot ahol felnőttem. Ebbe Attila is beleegyezett. Mivel Csökmőn még most is falusias lakodalmak vannak a mienk is nagyrészt az lesz. Én nem szeretnék nagy felhajtást, az egyszerű dolgokat szeretem.
Elkezdték már az esküvő szervezését?
A menyasszonyi és a menyecske ruhámat már kiválasztottam. A cipőt is megvásároltam. Nézegetjük a katalógusokat és érdeklődünk a szervezés dolgai után.
Kinek a segítségére számítanak az esküvő szervezésében?
Család és barátok.
Honnan tájékozódnak az esküvő szervezésével kapcsolatos kérdésekben?
Esküvő magazinokból, családtól és olyan pároktól akik nemrég kötöttek házasságot.
