Egy menyasszony naplójából

Írta: Eskuvoimagazin.hu  |  0 hozzászólás  |  megtekintve: 3548  |  

Egyre többen fogják átélni azt a pillanatot, mikor kimondhatják a boldogító igent. Mizsikné Nagy Anikó Gabriella és Mizsik Attila már fogadalmat tettek egymásnak ez év májusában. Kíváncsiak voltunk, hogy hogyan zajlottak az előkészületek, és ezzel talán segítséget adhatnak azoknak, akik még most teszik meg az első lépéseket az „oltár” felé.

mizsik3.a.jpgMennyi idővel a nagy nap előtt kezdtek el a szervezéssel foglalkozni?

A megismerkedésünk után fél évvel, 2008. május 8-án megtartottuk az eljegyzést. Akkor kitűztük az esküvő időpontját, amely 2009. május 9-én volt - a 24. születésnapomon. Az eljegyzés után közvetlenül elkezdtük a szervezést, vagyis 1 évvel az esküvő előtt már nekiláttunk a teendőknek.
Mi volt a legnagyobb kihívás a szervezéssel kapcsolatban?

Számunkra az egész esküvő megszervezése egy nagy kihívás volt, hiszen a Férjemmel mindent magunkra vállaltunk, mindent mi szerveztünk meg, illetve mindennek mi jártunk utána. Mondhatni kizártuk a családtagokat a szervezésből, mert így minden a mi akaratunknak megfelelően történt, és senki sem szólt bele, bár így is voltak családi összezörrenések.
Melyek voltak a szervezés első lépései?

Elsőként a fő szolgáltatók lefoglalásával kezdtünk: zenekar, vőfély, terem (Művelődési Ház), fotós-videós. Mindenkinek ajánlom, hogy ezekkel kezdjék, mert nálunk pl.: a zenekar már a többi májusi időpontra le volt foglalva, vagyis 1 évre előre. A terem/étterem kiválasztása is nagyon fontos, főleg nagy létszámú lakodalomnál, pl.: nálunk 170-en voltak, és elég kevés választási lehetőségünk volt, kivéve 1-2 éttermet. Nem egyszerű kiválasztani a megfelelő fotós-videóst sem, mi is találkoztunk 3-4 emberrel, mielőtt döntöttünk. Ezek után leszerveztük a szakácsot, illetve egy előzetes megbeszélés tartottunk az italnagykereskedéssel. Fél évvel előtte megterveztük a meghívókat - amelyeket 3 hónappal az esküvő előtt adtunk át, majd következett a menyasszonyi ruha, illetőleg az öltöny. Az utolsó egy hónapban már csak kis apróságok voltak hátra: dekoráció, köszönetajándék, virágkötő.


Milyen szempontok alapján választották ki a szolgáltatókat?

A zenekart ismeretség alapján választottuk, illetve voltunk már olyan lakodalomban, ahol ők húzták a talpalávalót és maximálisan meg voltunk elégedve velük. A fotós-videóst családi barát ajánlotta, fontos volt, hogy milyen kész anyagot kapunk a pénzünkért. Nagyon sok jó ajánlást, tippet adtak az ismerősök, barátok, de mindennek jó alaposan utánajártunk, megnéztük és csak utána döntöttünk a párommal.
Hagyományos vagy modern esküvőt szerettek volna?

Mindenképpen hagyományos esküvőt szerettünk volna, és eszerint is szerveztünk mindent! Számomra fontosak a hagyományok a lakodalmat illetően. Ragaszkodtam a lánykikéréshez, hogy illő módon "elbúcsúzzunk" a szüleinktől, megköszönjük nekik az elmúlt 20-30 évet. Emellett pedig az is fontos volt számomra, hogy a lánykikérés alkalmával lásson először menyasszonyi ruhában a Férjem. Lényeges szempont volt az is, hogy a zenekar nagyon jó mulatós zenét játsszon, mert egy lakodalom nem a szalonzenétől lesz jó, hanem az igazi mulatóstól!
Mi volt az esküvő legszebb pillanata?

Számunkra az egész nap a legszebb volt eddigi életünk során, nehéz kiemelni bármelyik pillanatát is, mert teljes szívvel és lélekkel éltük át mindketten, néha elérzékenyülve. Habár a Férjemnek a legszebb pillanat az volt, mikor először meglátott menyasszonyi ruhában a lánykikéréskor. Sajnos tényleg egy pillanat alatt eltelt az egész.
Mit csinálnának esetleg másképp a szervezésben?

Nem csinálnánk semmit másképp, ez így volt tökéletes számunkra, ahogy megszerveztük. Életünk eddigi legboldogabb napja volt és lesz is mindaddig, amíg meg nem születik az első kisbabánk! :)

Kapcsolódó címkék

A címkékre kattintva további, a témához kapcsolódó cikkeket olvashatsz. előkészületek   szervezés  


Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre és elküldjük ajándékba A nagy menyasszony könyvet!
A könyvet a megadott e-mail címre digitális formában küldjük el!


Esküvői webáruház


webshop.jpgElindult új szolgáltatásunk az esküvői webáruház!

Nézz körbe kínálatunkban!

Legyünk ismerősök!

iwiw.gif

Hirdetés

Villámkérdések

Hogyan változnak, előreláthatólag a gyűrűk árai az idei évben?

Salamon Rita (kirakatvezető): Az arany világpiaci ára elég erőteljesen emelkedik. Így az arany gyűrűk ára is várhatóan ehhez igazodva növekedni fog. Azonban a köves gyűrűk esetében a kövek ára már viszonylag elérhető áron is megszerezhetőek napjainkban.

további kérdések és válaszok >

A nap idézete

"Karodba hajtom szerető szívem,
Rád bízom most már az életem,
Mi leszünk már csak, Te meg én,
És boldogan haladunk egy biztos cél felé."
további idézetek meghívóba >
spacer