Személyiségek a házasságon belül - Papucsférj
Minden ember egy-egy különálló egyéniség. Nem egyformán látjuk a világot, másképpen gondolkozunk, máshogy viselkedünk, és bizonyos dolgokra eltérõen reagálunk. Mikor két ember összeköti az életét ritkán alkotnak tökéletesen összeillõ párt. Alkalmazkodniuk kell egymáshoz. Ennek legelsõ modellje Ádám és Éva. Isten azért teremtette a nõt, hogy férjének mindenben a segítségére legyen, támogassa õt. A férj volt a „domináns" a családban. Ma már ez a típus nem minden családban létezik, vannak úgynevezett papucsférjek és uralkodó asszonyok.
A régi korokban valóban a férfié volt a kiemelt szerep, hiszen õ volt a család fenntartója, a kenyérkeresõ, a családfõ. A papucsférjek „kialakulásában" tehát fontos szerepet játszik a társadalom változása. Ma már a nõk is munkába állnak ezzel a férfiak elvesztették e tiszteletre méltó pozíciójukat máshol kénytelenek bizonyítani a falkavezér szerepüket. Ugyanakkor figyelembe kell venni a megváltozott szereposztást, a nyíltabb, tabuktól mentes társadalmat. Míg régen egy férfi nem sírhatott, ma ez már nem mindenkinek okoz gondot, nagyon sok férfi nyíltan felvállalja érzéseit. Sõt léteznek olyan férjek is, akik valóban szeretik átadni az irányító szerepüket a partnerüknek, s ebben az esetben talán már nem is nevezhetõk papucsférjnek, talán inkább elkényelmesedett, vagy felelõsségtõl tartó embereknek.
Mitõl papucs a papucsférj?
Papucsnak nevezik, vagy papucs alatt tartják azokat a pipogya férjeket, akik fejet hajtanak a feleségük akarata elõtt, akiknek a feleségük parancsol, õk pedig mindenben engedelmeskednek, meghunyászkodnak. A szólás magyarázata a régi párviadalokig nyúlik vissza, amikor a gyõztes fél az egyik lábát teljes diadala jeléül földön fekvõ ellenfele nyakára tette, jelezvén, hogy sikerült a vesztest teljesen megaláznia. Ennek az õsi kifejezõ mozdulatnak a hatására, és a kényelmes házicipõt jelentõ papucsból alakult ki a mai kifejezés. Papucsférjrõl akkor beszélünk egy házasságban, ha a férfi életre szólóan függ a domináns asszonytól.
A papucsságra való hajlam már gyerekkorban kialakul. A papucsférj mindig úgy viselkedik, ahogy tõle elvárják, illetve ahogy a helyzet megköveteli. Vannak, akik a legkisebb alkalmazkodást -a férj részérõl - is papucsságnak nevezik. És igazán azt senki nem tudja hol a határ a papucs- és a feleséget megértõ, segítõ férj között.
Papucsférjek a behódoló stílusú emberekbõl lesznek. Õk azok, akik saját elképzeléseikre és érdekeire nem helyeznek súlyt, társuk gondolatait és érdekeit viszont nagyra értékelik. Bár van saját véleményük, és vannak vágyaik, bármikor hajlandók megváltoztatni, vagy félre tenni a másik kedvéért. Ez vagy a házastársuk iránti nagyrabecsülésbõl és önmaguk lebecsülésébõl ered, vagy abból a vágyból, hogy mindenáron társuk kedvére tegyenek.
Azok az emberek, akik szinte szomjaznak a szeretet és az elismerés után, s csak társuk mellett érzik biztonságban magukat, örömmel elfogadják a házastársuk véleményét és döntéseit. Semmi rossz nincs abban, ha a társunk érdekeit a sajátunk elé helyezzük, de ha ez a véleménykülönbségek megoldásának kizárólagos módjává válik, akkor negatívan hat a házastársak kapcsolatára. Elõször is azért, mert a behódoló fél nem járul hozzá a döntéshozáshoz. Másodszor pedig a behódoló fél elveszítheti társa megbecsülését. Sok feleség azzal az ürüggyel veszi át a családfõi szerepet, hogy „Valakinek döntést kell hozni, és ha a férjem nem teszi, akkor kénytelen vagyok én magam megtenni". Csakhogy ez nem vezet boldog házastársi kapcsolathoz.
Ha a feleség akarja átvenni az irányítást, akkor az nem mindig úgy végzõdik, hogy a férj behódol neki, és papucsférj lesz belõle, hanem megeshet, hogy a férj erõszakosan akarja uralni feleségét.
A mai világban nagyon sok féle dolog megesik. A férfiak többsége például rémülten figyeli, ha párja többet keres, sikeresebb. Neki pedig többet kell magára vállalnia a házimunkában. Sõt megesik az is, hogy a férj van a gyerekekkel otthon, míg a feleség a családfenntartó. A világ megállíthatatlanul a nõk fokozottabb érvényesülése és vagyonosodása felé halad. Bár sokáig tartott, amíg a nõi munkaerõt megbecsülték, az elmúlt ötven évben sok szakmában megvalósult az egyenjogúság, de a férjek többsége nehezen emészti meg ezt az új helyzetet.
Vajon tényleg papucs az, aki alkalmazkodik a másikhoz? Vagy egyszerûen csak a tökéletes férfi, aki nem riad vissza egy kis házimunkától, és nem veszi sértésnek azt. Nézõpont kérdése. Persze a papucsférji cím kiérdemlése legtöbbször inkább csak a heccelés tárgya, hiszen elég ritka az a kapcsolat, ahol egyértelmûen az egyik fél szabja meg a játékszabályokat.
Talán, ha a nemek közötti egyenlõség, egyszer valóban, minden területen érvényesül, akkor majd nem kell törõdni a gúnyos megjegyzésekkel, s mindenki boldogan élhet a saját akarata, és nem mások elvárásai szerint.
