Nehéz az indulás
Az alábbi írásban kívánom megosztani saját tapasztalataimat, segítséget nyújtva a többi fiatalnak a hitel felvételérõl, a közös jövõ megteremtésérõl. Egyre nehezebb azoknak a dolguk, akik megpróbálnak elindulni az élet rögös útján, és sajnos az a tapasztalat, hogy az évek múlásával ez az út egyre rögösebb lesz.
Köztudott,
hogy akiknek kedvezõ az anyagi hátterük,
azok könnyebben is boldogulnak. Sajnos
a tapasztalataim szerint õk vannak kevesebben.
Ha csak a közvetlen környezetemben
szétnézek, azt látom,
hogy még mindenki a biztos hátteret
nyújtó családi fészekben
lakik. Ez persze köszönhetõ egyrészt
a továbbtanulásnak is, mivel
az iskola mellett, nem lehet családot
alapítani, de nagyobb részt
köszönhetünk annak, hogy
a fiatalok elindulása évrõl
évre nehezebb lesz. Mivel saját
erõbõl nem, vagy csak nagyon nehezen megy
- vagyis minimum két állás
szükséges - ezért
hitelt kell felvenni, de hitelt is csak
az kaphat, akinek legalább bruttó
100 000 Ft-os leigazolt fizetése
van, vagy van egy olyan ingatlan, amely
a hitel fedezetéül szolgál,
amely legtöbbször a szülõi
ház.
Nos, a párom és én megpróbáltuk a lehetetlent, ugyanis egyik napról a másikra egy családtag felajánlott egy városon kívüli ingatlant. Elõször nem is törõdtünk az egésszel, hiszen néhány éve jártunk még csak együtt, ráadásul én még tanultam, páromnak pedig megszûnt a bejelentett munkahelye. Így visszautasítottuk a lehetõséget, de azért eljátszadoztunk a gondolattal, mi lenne, ha...
Egy évvel késõbb újra feljött a téma a családban, de még ekkor sem gondoltunk bele igazán. Kimentünk megnézni a telket, és annak láttán, valamint az összeg hallatán egybõl megtetszett, mondhatni beleszerettünk.
Aztán kezdõdött a tortúra, ugyanis nem volt mihez nyúlni. Volt ugyan Fundamenta szerzõdésünk, de mint kiderült nem kötöttük meg idõben, 1 év befizetés után még nem tehettünk semmit, ugyanis csak 2 év leteltével kaphattuk volna meg az áthidaló kölcsönt. Egyedül a kombinált hitel jöhetett volna szóba, de arról sajnos csak késõn értesültünk. Ez azt jelentette volna, hogy az általunk választott bankkal szerzõdést kötve a kölcsönbe bele tudtuk volna törleszteni a befizetést és az állami támogatást.
Nos, elindultunk pénzt „szerezni", de egyik bank a másik után utasított minket vissza. Hol elküldtek, mondván, hogy nincs elég fedezetünk, hol pedig azt mondták, hogy a telket önerõbõl kell megvenni, de ha lenne pénzünk, akkor miért kellene a hitel? Nem mindenkinek tehetik meg a szüleik, hogy anyagilag ekkora mértékben támogassák csemetéiket.
Folytattuk a „pénzvadászatot", és következett a párom egyik ismerõsének a munkahelye. Õ segített nekünk a hitel felvételében, de már az elején közölte, hogy telekvásárlásra csak szabad felhasználású hitelt tudunk felvenni. Ennek hátránya, hogy nagyobb kamattal kell visszafizetni, de elõnye, hogy nem kell igazolás az igénybe vételéhez.
Aztán
kezdõdött az ügy bonyolultabb
része, amikor is kiválasztottuk
az adott hitel formáját, összegét,
devizanemét. Problémát
jelentett az is, hogy én tanuló
jogviszonyban álltam, így
a jövedelemigazolás szóba
sem jöhetett. Az is gondot jelentett,
hogy páromnak megszûnt a munkahelye,
ezért maradt a tisztán fedezet
alapú hitel. Fontos volt, hogy legyen
az ingatlanon lakásbiztosítás
is, amit rendszeresen fizettünk a megfelelõ
összeggel. Ezt követte, hogy a
Földhivatalánál a tulajdonlapot
„megtisztítottuk", ugyanis
ki az manapság, akinek semmi sincs
terhelve a házra, persze ez sem a
mi jó voltunkból került
rá.
A tiszta tulajdonlapot követte az értékbecslés, és a hitelkérelem beadása. Már ekkor is nagyon sok bosszús és nyugtalan órát tudhattunk magunk mögött, de ezután következett a várakozás idõszaka. Ez idõ alatt döntötte el a bank, hogy hitelképesek vagyunk-e. A várakozás maga volt a pokol. Majd jött egy telefonhívás, hogy sínen vagyunk, de nem engedik az általunk kívánt összeget, csak kevesebbet. Gondot jelentett az is, hogy mivel szülõi tulajdonban lévõ ingatlanról volt szó, a tulajdonosoknak is jelen kellett lenni a szerzõdés aláírásánál, holott õk már régen elváltak, és nem tartották a kapcsolatot.
Mindezek után nem volt más dolgunk „csak" a lakásbiztosítás kedvezményezettjét kellett átírni, a Földhivatalnál be kellett jegyeztetni a jelzálogjogot, majd kötött a bank egy életbiztosítást az adóssal azért, hogy minden irányból bebiztosítsa magát. Végül a szerzõdést kellett hitelesíttetnünk a közjegyzõvel, és már csak a pénz kiutalására kellett várni, melyet 15 év alatt kell visszafizetni. Így a hitel összegének másfélszeresét adjuk vissza a hitelintézetnek. Mondanom sem kell, hogy a kiutalás is volt vagy 1,5 hét.
De ha belegondolok, hogy ez a sok hercehurca csak a telek megvásárlására kellett, akkor mi lesz a ház felépítésénél? Ezen jobb nem is töprengeni. Most így visszanézve a sok fejfájásra, lehet, hogy bele sem kezdenénk a hitel felvételébe, de akkor most nem lenne a kezünkben a saját telkünk adás-vételi szerzõdése...
Ezzel nem akartam elvenni senkinek sem a kedvét, de azt tanácsolom, hogy gondolkodjon el mindenki a fent leírt történeten, és gondolják át saját helyzetüket is. Sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövõ. Nekünk hirtelen jött az ajánlat, de nem biztos, hogy másnak sem jön ilyen váratlanul. Az volt a szerencsénk, hogy mivel családtagokról volt szó, így nem adták el a telket annak, aki idõközben egyik napról a másikra tudott volna fizetni.
A javaslatom az, hogy mindenki próbáljon meg minél hamarabb elkezdeni takarékoskodni, hogy a jövõben legyen megfelelõ tõke az elinduláshoz, a családalapításhoz.
