Néhány szó a gyermeknevelésről
A gyermeknevelés elsõ fontos momentuma a biztos anyagi és családi háttér. Emellett természetesen elengedhetetlen a szeretet is, amit gyermekünk iránt érzünk már a megfogantatás pillanatától.
Ha egy új jövevénnyel bõvül a család, gyakran a figyelem középpontjába kerül. Ilyenkor mindenkinek a szemefénye lesz a kis lurkó. Ez önmagában nem is lenne probléma, hiszen mindenki büszke a legifjabb családtagra. Persze minden szülõ, nagyszülõ a saját csemetéjét tartja a legszebbnek és legügyesebbnek. A helyes fellépés itt is nagyon fontos. Lehetünk elfogultak, csak ezt a kicsi elõtt nem szabad folyamatosan hangoztatni. Ha minden nap, minden percében azt hajtogatjuk, - mennyire szép, mennyire okos vagy gyönyörûm - az késõbb kihat a személyiségére. És egy kislány esetében beképzeltségbe is átfordulhat.
Természetesen kell a dicsérõ szó is, egy egészséges mennyiségben. Azért, hogy a magabiztosságuk és önbizalmuk meglegyen. Ezek a tulajdonságok gyerekkortól velünk vannak és kihatnak aztán az egész életünkre. Fontos még az is, hogy nem szabad megfosztanunk õket az igazi gyermekkortól. Egy gyerek, amíg lehet, maradjon gyerek és éljen álomvilágban. Higgyen a Jézuskában, az angyalkákban és a Mikulásban.
Általános gyereknevelési szabályokról nem beszélhetünk, mert minden gyerek más és más. Egy dolgot azonban egyik gyerköcnél sem szabad hagyni: azt, hogy fölénk kerekedjenek. Mert ezzel csak azt érjük el, hogy a szavunk semmit sem fog érni számukra. Tudni kell nemet mondani. Még akkor is, ha szemünkfénye toporzékolásba, ordításba vagy duzzogásba kezd. Ha nem így tesszük, akkor megnézhetjük a pénztárcánkat, mert a gyerekünk mindent akar majd a boltok polcairól. S tudni fogja, hogy a hisztivel elérhet mindent.
Egy gyermeken meglátszik, hogy mennyit foglalkoznak vele. Ez megfigyelhetõ a beszédén, a mozgásán és a figyelõképességén. Amelyik kicsivel többet foglalkoznak, vagy többet van felnõttek között, annak hamarabb kibõvül a szókincse és jobb a kommunikációs készsége. Az is igaz, hogy születésünk pillanatától már van egy személyiségünk, de ezt a szülõk formálják tovább, addig, amíg gyermekük el nem éri a felnõttkort. Aztán késõbb a párkapcsolatban ismét formálódhat az ember. Elõjöhetnek jó és rossz tulajdonságok, és persze tanulhat újabbnál újabb dolgokat. Erre szokták mondani azt, hogy „jó pap holtáig tanul".
