Apává válás
Van, aki tervezi, van, akit váratlanul ér. A kezdet lehet véletlen, a folytatás legyen tudatos. Akárhogy is vállalunk gyereket, az mindenképpen nagy felelõsséggel jár. Minden leendõ szülõ fejében megfordul vajon jó anya vagy jó apa válik-e majd belõle. Hiszen ha kiderül, hogy gyermek érkezik a családba közel sem elég anyagilag felkészülni, ennél sokkal fontosabb a lelki érettség és felkészültség.
A gyereknek nem két szülõre, hanem egy anyára és egy apára van szüksége. Ezt sokkal jobb már az elején tisztázni egymás között. Az anyává válást segíti a természet. A hormonok, a pocak növekedése, a magzat mozgása a hasban. Ezek a változások és érzések mind az anyává érés folyamatát segítik elõ. De mi a helyzet az apával?
Az apa helyzete más, hiszen õ nem érez közvetlen testi kapcsolatot a magzattal. Mégis az a legjobb tanács a kismamáknak, hogy a kezdettõl fogva mindenbe vonják be párjukat. Figyelembe kell venni azt is, hogy nemcsak a nõknek, ugyanúgy a férfiaknak is ez egy nagy változás az életükben.
Amikor kiderül, hogy baba érkezik a családba elindul az apává válás folyamata is. Csakhogy a férfiaknak a magzat közvetlenül nem segíthet, ezért a nõnek kell vállalni a közvetítõ szerepet az apa és gyermeke között. Jó esetben a nõ szívében ott van a szeretetteljes bizakodás, és gondolataiban, fantáziájában képes a párját jó apaként látni. Az errõl való beszélgetés bátorítóan hat a férfira. Ha viszont a nõ nem tudja jó apának elképzelni a társát, és erre vonatkozó aggályait, kételyeit hangoztatja az bénítóan hat és szorongást kelt a férfiban. Így épül be az apaszerep kudarcától való félelem, s emiatt, hacsak lehet, igyekszik kitérni a szerep gyakorlása alól a férfi. Ezt a félelmet még csak fokozhatják a környezetükbõl jövõ kulturális és társadalmi elvárások, és reménytelennek érezhetik, hogy megfelelõ apává válhassanak.
Sok férfi számára a megfogantatás tényével tûnik fel a nõben lévõ „többlet”, az anyasági plusz. Ez többféle reakciót válthat ki. Öntudatlanul felébredhet az anyjuknak szóló tisztelet, és párjukat növekvõ figyelmességgel, udvariassággal veszik körül. Megjelennek a kímélés gesztusai is. Vannak olyan férfiak, akiknek az anyjukkal való negatív kapcsolat idézõdik fel. Hiszen az eddig õket szeretõ és megértõ párjukban egyre gyakrabban vélik felismerni a kritikus, elutasító anyát.
A férfiak másik csoportjában a nõ anyává válása más okból vált ki kellemetlen érzéseket. Ezek a férfiak rádöbbennek arra, hogy a nõ tud valamit, amit õ nem. Ezt a rivalizációs feszültséget, amit még talán a testvérkapcsolataiból hoz magával, most kisebb nagyobb konfliktusok jelzik, amiket a nõ kezdetben nem is igazán ért. Ezért hárul a nõre óriási felelõsség ebben az idõszakban. Figyelni kell a férfi minden reakciójára és éreztetni vele, hogy neki is fontos szerep jut az apasággal, és ezt sikeresen be is tudja majd tölteni. Ezek a változások próbára teszik a párkapcsolatot: vagy eltávolítják egymástól, vagy közelebb viszik a párt. Alapvetõ dolog, hogy figyeljünk a másikra, és tartsuk tiszteletben az õ akaratát is. Fontos, hogy semmit nem szabad erõltetni. Vannak férfiak, akik már az elsõ perctõl fogva mindenben részt akarnak venni, mindenhová el szeretnék kísérni párjukat, szívesen követik kezükkel a magzatmozgásokat, beszélnek megszületendõ gyermekükhöz. Sokszor megfigyelhetõ, hogy a magzatok is reagálnak apukájuk hangjára, és finom mozgásba kezdenek, amikor meghallják a hangját.
Legalább olyan „jó” apa válhat abból a férfiból is, aki nem szívesen vesz részt efféle játékokban, inkább a „fészekrakás” érdekli, beszerzi a gyerekváráshoz szükséges kellékeket, szobát rendez, fest, fúr, farag. Van, aki nem szeretne bemenni a szülõszobára, amikor a felesége szül. Számára ez az aktus csak a nõkre tartozik. Mások szívesen járnak párjukkal kart-karba öltve az orvosi vizitekre, ultrahangokra. Még a szülésre felkészítõ csoportfoglalkozásokon is részt vesznek. Fontos, hogy mindkét szándékot el tudjuk fogadni.
Beszéljük meg érzéseinket, hagyjuk az apát a saját útján, a saját ütemében fejlõdni.
