A leggyengébb láncszem: az anyós
Az egyik legsokoldalúbb lény a földön. Alakváltoztatási képessége figyelemre méltó. Egyik pillanatban még gondoskodó, kedveskedõ anya, a másik pillanatban már házi sárkány, boszorkány, máskor szigorú házfelügyelõnõ. Lakberendezési, öltözködési tanácsaira mindig lehet számítani, de a konyhamûvészet tárházából, a házi praktikákból is kifogyhatatlan. Tartózkodási helye általában a pár magánélete, az év 365 napjában.
Az anyós vitatott viselkedésének
oka, amely az esetek 99 százalékára
érvényes, az elengedésre
való képtelenség. Az
anya képtelen megengedni a gyermekének,
hogy felnõjön, önálló
döntéseket hozzon, saját
életet kezdjen, megszállottan
fél az egyedülléttõl.
Emiatt sorozatos támadást
indít szeme fényének
visszafogására. Nem retten
meg semmilyen eszköz bevetésétõl
sem, célja, hogy akár a menyével,
akár nélküle, de magánál
tartsa fiát.
Mindenki számára ismerõsek a mondatok: A kisfiamnak én mindig így szoktam... Nekem akkor tetszik a hajad, amikor... A szomszéd lánynak a ruháját mindig megnézem... és még sorolhatnánk a hasonló ízléses és meglehetõsen epés megjegyzéseket, vagyis "hasznos tanácsokat". Hiszen mivé lenne az ifjú pár ezek nélkül, állandó ellenõrzés alatt kell tartani õket, akár telefon hívással, akár személyes szemrevétellel.
Tudósok szerint az anyósokkal szembeni "tradicionális ellenszenv" gyökerei a XIX. századig vezethetõk vissza. A korabeli anyósok szinte sosem voltak biztosak abban, hogy valóban a saját unokájukat nevelgetik-e. Ez a bizonytalanság aztán rányomta bélyegét a csecsemõ gondozására. Míg az anya édesanyja biztos volt benne, hogy saját "vérét" nevelgeti, ezért gondoskodóbb volt.
A vádaskodások,
számonkérések sajnos
napjainkra sem halványultak el. Mindig
lesz valami ürügy, aminek kapcsán
céltáblái lehetünk
férjünk édesanyjának.
Ez nem is fog változni, hiszen mégiscsak
a gyermek elszakadását éli
meg a szülõ. Gond akkor van, ha az
ellentétek kibékíthetetlenek.
Humorral, toleranciával ki lehet
védeni a támadásokat.
Csak legyen hozzá elég türelmünk!
