A friss házasság apró buktatói-avagy mire érdemes odafigyelnünk a mézeshetek alatt és után
A minap érkeztem haza egy élményekkel teli, csodálatos tengerparti
nyaralásból. Rengeteg izgalmas eseménynek voltam résztvevõje,
szemtanuja. Többek között annak is, hogy ifjú házasok boldogságába
hogyan tud belerondítani néhány hétköznapi apróság. Ezen elszomorodva
és egyben felbuzdulva arra gondoltam, megosztok a kedves olvasókkal pár
konkrét esetet, hátha ezekbõl tanulva sok ifjú párnak segíthetek
felhõtlenebbé tenni lakodalom utáni elsõ heteket, hónapokat.
A téma szempontjából szerencsés helyzetbe kerültem már az utazás kezdetén, mert több fiatal pár is körülvett a buszon. Voltak köztük ismerõsök is, idegenek is, de egy dologban mindenki egyetértett, hogy jó lenne mihamarabb odaérni és megmártózni a tengerben. Aztán ahogy haladtunk elõre és telt az idõ, természetesen egyre nyûgösebb lett a társaság, ahogy az jól szervezett buszos utazáshoz illik. Néha elkaptam egy-egy mondatot a környezetemben ülõ szerelmesektõl, mint például: "Jajj, édes, ne rakd rám a lábad, mert melegem van", vagy "ha rám halgattál volna és beveszed a dedalont, most nem lennél rosszul" Ezeket a "kedves ,szerelmes" szavakat hallva elgondolkodtam, mi lesz velük egy hétig összezárva, ha már induláskor így állnak egymáshoz, de ekkor még átsiklottam a dolog felett.
A következõ, számomra nem túl pozitív élmény az volt,amikor vévignéztem, hogy két -egy apartmanban lakó pár- hogyan cívódik a másik pár dolgain. Elkondolkodtatott, hogy miért lehet az, hogy ahelyett,hogy egymás szeretgetésével, kényesztetésésvel törõdnének a nászútjukon, inkább azon vitáznak, hogyan bánik egymással a másik gerlepár. Persze,amikor érdeklõdni kezdtem, kiderült, hogy a vita azon indult el, hogy az újdonsült férjet felháborodással töltötte el asszonykájának rendmániája, mert a lány állandóan kitakarított a másik pár helyett is, a férj pedig csak kímélni akarta-hogy legalább a nyaralásuk alatt ne dolgozzon annyit. Csak ezt nem sikerült megfelelõ tapintattal elõadnia, így a féreértésbõl kisebb veszekedés kerekedett. Többen is láttuk ezt a jelenetet és beszédbe elegyedtünk velük, beszélgetésünk meglepõen kellemes eredménnyel zárult, másnap már teljesen más hangnemben kommunikált a legény a kedvesével, így nem hallottuk õket ilyesmin cívódni, hisz sekerült rávezetnünk õket arra, hogy ez csak kommunikációs probléma, és mindketten csupán egymásnak akartak örömet szerezni. A lány azzal, hogy tisztaságot varázsol kedvese köré, a fiú pedig azzal, hogy kíméli a partnerét a hétköznapi feladatoktól a pihenés ideje alatt.
A következõ könnyen kikerülhetõ konfliktus, aminek szemtanuja voltam, abban nyilvánult meg, hogy az egyik fél a kivülrõl származó feszültségét a kapcsolatra vetítette le ezzel meglehetõsen megbántva a másik felet. Egyszerû történet ez is. A lány elment bevásárolni az ebédhez, de három boltban sem talált meg mindent, amire szûksége volt,hogy kedvese kedvenc ételét elkészítse. Ezen bedühödve visszatért az apartmanba és belekötött az elsõ ártalmatlan dologba, amit szerelme mondott. Konkrétan abba, hogy a fiú felajánlotta,menjenek étterembe enni, és akkor nem kell bosszankodni a fõzésen. Erre a lány kifakadt,hogy biztos rosszul fõz és, hogy a fiúnak semmi sem felel meg. És mit látunk? Ismét a kommunikációs híd hiánya vezetett vitához és a másik fél megbántásához. Megoldás: ha rajtunk kivülálló okok miatt felhúzzuk magunkat, vigyázzunk, ne bántsuk meg azokat az embereket,akik a legfontosabbak számunkra, fõleg, ha õk megoldást kínálnak a problémánkra.
Volt még sok mellbevágó jelenet,aminek tanuja lehettem, de az egyik, állítólag nagy szerelemben és egyetértésben élõ pár megismerése és kapcsolatuk átlátása sokkolt leginkább és okozott a legtöbb fejtörést.
Ezzel a fölöttébb szimpatikus párral már tavaly is együtt nyaraltam és nagyon megszerettem õket, ezért úgy döntöttünk, hogy most egy apartmanba költözünk. Ez végülis jó döntésnek bizonyult, mert jó társaság jött össze, viszont lehetõséget kaptam, hogy rájöjjek, a kapcsolatuk mégsem olyan felhõtlen, amilyennek tavaly tûnt. Hamar megfigyletem, hogy a srác annyira jól elsörözget és hülyéskedik a frissen összeverõdött társasággal, hogy hajlamos megfeletkezni a kedvesérõl egész annyira, hogy szegény lány órákon át várhatja a szobájukban, õ rá sem hederít.
Egy-két napig még nem is volt ez annyira kellemetlen, mert lefoglaltuk a lányt is, jól is érezte magát velünk, de ahogy múlt az idõ, egyre erõsebben éreztük, mennyire magányos. Kérdezgettük, van-e gond a kapcsolatukkal, de õ erõsködött, hogy minden rendben, a srác egyszerûen ilyen és kész. Na most kérdem én, milyen kapcsolat az, ahol egész évben alig várják a felek,hogy együtt elmenjenek nyaralni és amikor végre nincs munka és hétköznapi problémák, végre csak egymással törõdhetnének, akkor mégis szinte a teljes hetet egymás mellett, de mégis külön töltik? De még nem is ez a legelkeserítõbb számomra, hanem az, hogy ez fel sem tûnik a fiúnak, a lány pedig meg sem próbálja jelezni felé,hogy neki ez nem jó.Csendesen belenyugszik és a legény mit sem sejtve éli életét, a lány meg szenved. E helyzet kiküszöbölése ismét a kommunikációban rejlik. Milyen érdekes, hogy végül rájövünk, minden konfliktusunkat a hiányos vagy nem megfelelõ kommunikáció okozza. Nézzük,mit tehetünk a fentihez hasonló helyzetben?
Elõször is mindkét fél részérõl szûkség van sokkal több figylelemre a másik iránt. Második lépésben pedig fontos, hogy mindig jelezzük a partnerünk felé, hogy mit szeretnénk. Ne várjuk meg,míg századszor sem találja ki szegény kedvesünk a vágyainkat, hisz nem vagyunk gondolatolvasók. Mindig beszéljük meg, ki mire vágyik és keressük meg a közös nevezõt. Ez a hosszú békés kapcsolat egyik titka.
Bízom benne, hogy sikerült néhány hasznos tanáccsal szolgálnom. Ha viszont ezeknél komolyabb problémával kerül szembe a kedves olvasó, akkor lehet, hogy érdemes akár szakemberhez is fordulni. Manapság már sok helyen találunk párkapcsoalti tanácsadókat és a gyakorló pszichológusok is hasznunkra válhatnak a témában. Még személyes találkozás sem feltétlenül szûkséges, ma már elterjedt dolog az online szaktanácsadás is minden területen. A lényeg az, hogy ne hagyjuk tönkremenni, ellaposodni párkapcsolatunkat csupán lustaságunk vagy félénkségünk miatt. A problémák azért adódnak, hogy megoldást találjunk rájuk.

Elindult új szolgáltatásunk az esküvői webáruház!