Minden apróság a helyére kerül

Írta: Kiss Ilona  |  0 hozzászólás  |  megtekintve: 4216  |  

Ha már a menyasszonyi ruha megvan, kiválaszthatjuk a hozzá illő kiegészítőket, amelyek közé nemcsak a fejdísz és a cipő tartozik, ennél sokkal több összetevőből áll, mint például a kesztyű, kabátka, boleró, táska, harisnya, fátyol, nyaklánc, fülbevaló, fehérnemű és még sorolhatnám. A kínálat rendkívül széles, a bőség zavarában már-már választani sem tud az ember. A döntést nehezíti az is, hogy nemcsak a ruhához, hanem az egyéniséghez, hajviselethez is választunk. 


08_kiegeszito2.jpgAz első és legfontosabb a cipő kiválasztása. Fontos szem előtt tartanunk, hogy kényelmes legyen, hiszen egész este viselni kell majd, és a táncot is bírnia kell mind a cipőnek, mind pedig a lábunknak. Érdemes előtte pár napig szoknunk az új lábbelit, így viseljük azt otthon több óra hosszán keresztül a nagy nap előtt.


Sok mindenre vigyáznunk kell az összhatás érdekében, például arra, hogy magas nyakkivágás vagy nagyon díszített mellrész esetén finoman bánjunk az ékszerekkel, mert túlzásokkal ronthatjuk az összhatást. Feltűzött haj esetén viselhetünk kicsit lelógó fülbevalót, ám ha a haj leengedve marad csak pici, a gyöngysorral megegyező színűt.


A kesztyű tekintetében meg kell fontolnunk azt a jó tanácsot, hogy csak ujjatlan ruhához viseljünk hosszút, ez igazán elegánssá teszi, viszont ha van egy kis ujja a ruhának, akkor inkább a könyök alatti kesztyű mutat jól.


Gondoskodnunk kell arról is, hogy a menyasszonynál legyen egy kis szütyő vagy táska, hogy az apró kellékek, mint például a rúzs, papír zsebkendő és hasonló dolgok kéznél legyenek, ha szükség van rájuk.


Biztos sokan ismerik azt a hagyományt, hogy a menyasszonynál kell lennie valami újnak, valami réginek, valami kölcsönkapottnak és valami kéknek. A nyugati országokból átvett ugyanilyen hagyomány a combcsipke viselete is. Ezt a kiegészítőt a vőlegény veszi le a szájával a lakodalom alatt, és ugyanúgy eldobja, mint a menyasszony a csokrát. A „procedúra" itt is ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy a fiatal férfiak állnak a vőlegény mögé, és ők kapják el a combcsipkét. A babona úgy tartja, hogy aki elkapja az lesz a következő „áldozat" az oltár előtt. A praktikusság szempontjából, a combcsipke szokott a kék tárgy lenni a menyasszonynál.


A menyasszony több tucat fejdísz közül válogathat, így aztán nem csoda, hogy nehéz a választás. Különböző stílus, különböző forma, kalap vagy fátyol, esetleg csak egy fejdísz, vagy a hajba font apró virágok. Nem könnyű dönteni. Mielőtt megszületik a végső döntés, érdemes több stílust kipróbálni, és átgondolni, hogy milyen hajköltemény fog készülni a nagy napra. Mindenképp kérjük ki egy hozzáértő tanácsát!


08_kiegeszito1.jpgFátyol: a ruha színéhez megfelelő színűt kell választani! Vigyázni kell, mert a fehérnek is rengeteg árnyalata van! A mintájának mennie kell a ruha mintájához. Ha a szín és a minta stimmel, akkor többféle hosszúságút és formájút fel kell próbálni! Általában a vállig érő fátylak minden stílusú ruhához illenek. A fátyol akkor igazán szép, ha nem eltakarja a ruhát, hanem kiemeli annak szépségét.


Fejdísz: ebből is sokféle létezik, de inkább a hagyományost kedvelik az ifjú arák, melyek apró virágokból állnak, és amiket a kontyba könnyen bele lehet tűzni.


Kalap: vannak olyan stílusú ruhák, melyekhez jobban illik valamilyen egyszerű kalap, mint a fátyol vagy a fejdísz. Ezt is kizárólag a ruha stílusa szabja meg.

 

A ruha fölé mindenképp kell választani egy stólát vagy egy bolerót, mivel még a legnagyobb kánikulában is lehetnek hűvös esték, éjszakák. Persze ezeknek a színe és mintája is passzoljon a ruháéval.


A fehérnemű kiválasztásánál meg kell fontolni azt a tényt, hogy a menyasszonynak szüksége van-e egy kis korrekcióra az alakját illetően. Ha igen, akkor érdemes egy „pocakeltűntető" fehérneműt választani, vagyis a fűző vagy a hasleszorító alsónemű ajánlott ilyen esetekben.

Ha már minden apróság a helyére került jöhet a nagy nap.

Kapcsolódó címkék

A címkékre kattintva további, a témához kapcsolódó cikkeket olvashatsz. fátyol   fehérnemű  


Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre és elküldjük ajándékba A nagy menyasszony könyvet!
A könyvet a megadott e-mail címre digitális formában küldjük el!


Legyen rajongónk!

Hirdetés

Villámkérdések

Követik a fiatalok az esküvői divatot?

Somogyiné Barta Lívia, ruhakölcsönzős:A legtöbben valóban követik a legújabb divatot, és a legújabb ruhadarabokat választják. Azonban vannak olyan lányok is, akik a hajukhoz, és a sminkükhöz, arcukhoz, hajuk színéhez választanak ruhát, amelyet nem feltétlenül a legújabb trendeknek megfelelő ruhákban lelik meg.

további kérdések és válaszok >

A nap idézete

"Igézve álltam soká csöndesen,
És percek mentek, ezreivel jöttek,
Egyszer csak megfogtad kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És érzem szívemben visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire Szeretlek!"


Tóth Árpád
további idézetek meghívóba >
spacer