Hasznos ötlet nászajándékhoz

Írta: Szűcs Klára  |  0 hozzászólás  |  megtekintve: 1707  |  

Milyen a jó nászajándék? Természetesen az, amit a menyasszony és a vőlegény szeretne, és éppen ezért az, amit ők választanak. Persze a szűk család és a barátok tisztában vannak a házaspár ízlésvilágával, és ismerik a szükségleteiket, de így könnyen előfordulhat, hogy a pár két vasalóval, három kávéfőzővel, vagy öt turmixgéppel tér haza a lakodalomból. Ez a probléma kikerülhető azzal, hogy pénzt ajándékoz az ember, de általában a rokonság és barátok nagy része szívesebben ad valamilyen személyesebb ajándékot, amire a fiatalok több év múlva is emlékeznek. Mi hát akkor a jó módszer?


A pénzajándékozás mellett egy másik megoldás a Nyugat - Európában már régen elterjedt és bevált szokás: a nászajándék - lista készítése. A menyasszony és a vőlegény az esküvő előtt egy szaküzletben listát készíttet, kiválasztják, hogy mire van szükségük (persze változó árkategóriában, néhány ezer forintostól akár a több százezer forintosig). Mindezt felírják a saját, névre szóló listájukra, a boltban ezt megőrzik, és a vendégek ebből válogathatnak kedvükre és pénztárcájukhoz mérten. Aki nem talál megfelelőt a felsorolt tárgyak között, az legalább már azt tudja, hogy mit ne vegyen. A meghívott vendégekkel az esküvői meghívó átadásakor szóban vagy -célszerűbb- egy kis kártyán tudatni, hogy aki ajándékkal szeretne kedveskedni, az alábbi címen vásárolhat a nászajándék - listáról. Ami elkelt, azt természetesen kihúzzák a lajstromról, így megelőzhető a nászajándékok többszöröződése.


Ezzel a módszerrel a vendégek is jól járnak, a fiatalok pedig örülni fognak az összes ajándéknak, hiszen mindet ők választották. Bár, így a meglepetés varázsa szállhat el, de azt tartogassuk az elkövetkezendő születésnapokra és más családi ünnepekre.


Kedves Rokonunk, Barátunk!

Szeretnénk megkönnyíteni a választást mindazoknak, akik szívesen meglepnének minket ajándékkal esküvőnk alkalmából. Az általunk összeállított kívánságlista az alábbi szaküzletben található: .......................................
(szaküzlet neve, címe, telefonszáma)

                          Szeretettel üdvözli: A Jegyespár

 

 

Kapcsolódó címkék

A címkékre kattintva további, a témához kapcsolódó cikkeket olvashatsz. nászajándék  


Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre és elküldjük ajándékba A nagy menyasszony könyvet!
A könyvet a megadott e-mail címre digitális formában küldjük el!


Legyen rajongónk!

Hirdetés

Villámkérdések

Hogyan változnak, előreláthatólag a gyűrűk árai az idei évben?

Salamon Rita (kirakatvezető): Az arany világpiaci ára elég erőteljesen emelkedik. Így az arany gyűrűk ára is várhatóan ehhez igazodva növekedni fog. Azonban a köves gyűrűk esetében a kövek ára már viszonylag elérhető áron is megszerezhetőek napjainkban.

további kérdések és válaszok >

A nap idézete

"Oly sok szépet ígértünk egymásnak,
Oly forrón lángol szerelmünk tüze,
Ha mindig ily szép lenne az élet,
Tán nem is lenne szükség esküre.

Legyen bármily hosszú is az élet,
Sírig tartó boldogságot ad.
Bátran nézhetsz az emberek szemébe,
Mindaddig, míg betartod szavad."


Dayton
további idézetek meghívóba >
spacer