Az eljegyzésről

Írta: Hajdú Márta  |  0 hozzászólás  |  megtekintve: 3604  |  

Az eljegyzés, mint minden más dolog az évek múlásával folyamatosan változott. Változtak a szokások, változtak az eljegyzéssel kapcsolatos elvárások. Egy dolog azonban még ma is a régi. Az eljegyzéssel egy pár az összetartozásukat, kapcsolatuk elmélyülését fejezik ki, és elkezdik tervezni a közös jövőjüket, ekkor merülnek fel a házasságkötéssel kapcsolatos kérdések.


A Pallas Nagylexikon szerint: eljegyzés (sposalia), másképp jegyváltás, kézfogás, a jövő házasság iránt kötött szerződés; jogilag kötelező házassági ígéret. Jelképe az arany karikagyűrű. „Ezen gyűrű kerek, és se vége se hossza nincs, ugyan azon szeretet, amelyet most megvallatok legyen vég nélküli."

Ha meghatározni szeretnénk, akár definiálhatnánk úgy is, hogy az eljegyzés a házasság előtti állapot. Időszaka azon a napon kezdődik, amikor a szerelmesek kinyilvánítják egymás előtt a házassági szándékukat, és a szülők elé állnak, hogy bejelenték az örömhírt. A hagyomány szerint a férfi a leendő apósától kéri meg a lány kezét, ám a mai rohanó, kapkodó világban megkoptak, eltűntek a régi szokások.

Manapság egyre kevésbé divat az, hogy a fiatalok bemutatkozzanak a leendő párjuk szülei és rokonai előtt. Pedig ha egy kicsit visszaforgatjuk az idő kerekét észrevesszük, hogy régen nagyon fontos kritériumai voltak a jegyességnek és a házasságnak.


Régen fontos szempont volt, hogy csak azonos társadalmi és anyagi helyzetű fiatalok házasodjanak össze és gyakran nemhogy a szülők ismerték volna, de ők választották ki gyermekük jövendőbeli társát. Ma már azért nem létezik ilyen, mindenki magának döntheti el ki lesz az - az ember, aki végigkísérheti életét. Sokszor történik meg az is, hogy a szülők az eljegyzés bejelentése napján ismerik meg gyermekük választottját. Manapság számos példát találunk arra is, hogy a fiatalok a szülők és a rokonok kizárásával húzzák egymás ujjára a karikagyűrűt, mondván így romantikusabb. Ez is azt bizonyítja, hogy napjainkban a kötendő frigyhez az eljegyzés múlhatatlanul nem szükséges, a felek eljegyzés nélkül is közvetlenül házasságra léphetnek.


Az eljegyzés jogi hatását illetőleg a házasságkötésre való kötelezettség polgárilag és egyházjogilag is csak erkölcsi, nem jogi. Felmerül sokakban a kérdés, hogy akkor manapság milyen jelentőssége van az eljegyzésnek. A jegyben járás ideje változó: néhány hónap, egy év, de akár három esztendő is lehet. Ez az idő arra való, hogy a leendő házasok megismerjék egymást. A mindennapi találkozás, a sűrű együttlét megmutatja mennyire tudják egymást szeretni, vagy éppen elviselni. Bizonyságot nyerhetnek arról, hogy tényleg Ő -e a nagy Ő.

S ha jó tanáccsal akarunk élni, az eljegyzettek viselkedjenek úgy, hogy látszódjon összetartozásuk, tiszteljék egymást akkor is, ha a másik nincs jelen. De ami mindenekelőtt a legfontosabb szeressék egymást.

Kapcsolódó címkék

A címkékre kattintva további, a témához kapcsolódó cikkeket olvashatsz. lánykérés   eljegyzés  


Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre és elküldjük ajándékba A nagy menyasszony könyvet!
A könyvet a megadott e-mail címre digitális formában küldjük el!


Legyen rajongónk!

Hirdetés

Villámkérdések

Mitől másabb elkészíteni egy esküvői frizurát?

Megyeri Andrea, fodrász: Általában a hétköznapitól eltérőt szeretnének, ezért is időigényesebb elkészíteni,hjiszen vagy egy kontyról van szó, vagy teljesen másfajta frizuráról. Nagyobb odafigyelést igényel és több időt, és persze sokkal tartósabbnak kell lennie, mint a mindennapi frizurának, hiszen ki kell bírnia a lagzi idejét.
további kérdések és válaszok >

A nap idézete

"Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüketa hallgatag vermek,
szeretlek, mint fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak."


József Attila
további idézetek meghívóba >
spacer