Add a kezed!
Régen bevált forgatókönyve volt a lánykérésnek és az eljegyzésnek, míg
ma már mindenki szabadon választhat és döntheti el, hogy hogyan
szeretné nyilvánosságra hozni eljegyzését.
Ha csak a nagyszülőkre gondolunk, vagy dédszülőkre, akkor rájöhetünk arra, hogy a régi időkben mennyire fontos volt az, hogy csak azonos társadalmi és anyagi helyzetű fiatalok kössék össze az életüket. Inkább a szülők választottak párt az éppen eladó menyecskéknek, vagy házasulandó fiúknak. A lánykérés is előre megírt forgatókönyv szerint zajlott le és egyfajta családi eseménynek számított. Akad olyan eset is, amikor a házasulandó felek akkor találkoztak egymással először, hiszen a szülők választották ki őket és rendezték az eseményeket, visszakozni pedig nem lehetett.
Ám mára ez már megváltozott, ami még az idősebbek szerint sem probléma. Ugyan visszatérő mondat, hogy „ezek a mai fiatalok", de úgy érzem mindenképp egészséges az, ha mindenki magam választhatja meg a párját és a lánykérés módját.
Ma már felértékelődött a barátok szerepe is, és saját tapasztalataimból ítélve a fiatalok családdal és a társaságukkal is megosztják eme örömteljes eseményt.
Azonban maradt is a hagyományokból, hiszen még mindig a fiúk a jövendőbeli apóstól kérik meg leányuk kezét, persze a helyzet annyiban változott, hogy a választottjuk már előbb tud róla, míg régen az apa volt az első, aki érintett volt a kérdésben.
Véleményem szerint nem a hogyan és miként számít, hanem maga az esemény. Van, aki világraszóló vacsorával köti egybe az élete fontos állomását, van aki csak szűk családi körben. Ám a lényeg ugyanaz, a szerelem megpecsételése!
