A hintó előállt! - Esküvői autó dekoráció
Bizony az esküvő napján nem csak a menyasszonynak, a vőlegénynek és a vendégseregnek kell kiöltözni, hanem az arát fuvarozó autót is megilleti a pompa. Hadd tudja ország-világ hogy egy leendő feleség utazik a kocsiban! De mégis hogyan dekoráljuk ki az autót?Mindenek előtt törekedjünk az összhangra. Az esküvői díszítés meghatározó virága az autónál is lehet kiindulópont. Kerüljük el a túl nagy csokrokat, hogy a sofőrt ne zavarja a kilátásban. Viszont a túl kicsi csokor sem előnyös, mivel nem elég látványos, így próbáljuk megtalálni a középutat. Miután már nagyjából van elképzelésünk két típus közül választhatunk, vagy középcsokrot vagy girlandot. A középcsokor csepp vagy T alakú lehet, ezzel ellentétben a girland V alakú. A csokrot mindkét esetben egy vákumos tapadókoronggal rögzítik az autóra, amely megóvja a kocsit a sérülésektől. Lehetőleg olyan virágot válasszunk, amely nem hervad olyan látványosan. Ez azért fontos, mert a virágok nem jutnak vízhez, bár már létezik olyan megoldás is, amelyeknél megoldható a vízpótlás. Általában ezeket a virágkölteményeket az autó motorházára rögzítik. Ha a nagyobb díszek mellett döntenek, akár még asztaldíszként is funkcionálhatnak. Így két legyet üthetnek egy csapásra.
Ha valaki mégsem akar feltűnő csokrot, az más lehetőségek közül is választhat. Például ablakon kilógó lufikat, vagy a visszapillantó tükörre helyezett masnicsokrokat. Ezeken kívül pedig még a lökhárítóra is helyezhetnek díszeket.
A menyasszonyt szállító autón kívül a kísérő kocsikat is lehet dekorálni. Természetesen ezeknek a díszeknek nem szabad feltűnőbbnek lenniük. A legbiztosabb megoldás a lufi vagy szalagdíszítés.
Fontos hogy a csokor kiválasztásakor személyesen legyenek ott, és akár többször is tárgyalhatnak a csokor készítőjével.
Ezen lehetőségek egyikének kiválasztásával biztosak lehetnek abban, hogy a „hintó" megfelelően illeszkedik majd a nagy eseményhez.

Elindult új szolgáltatásunk az esküvői webáruház!