Kate Middleton frizura és smink

Írta: Kiss Fanni  |  0 hozzászólás  |  megtekintve: 4093  |  
Most, hogy Kate ruhájának minden apró részletét kielemeztük, nézzük meg, hogy milyen esküvői sminket és frizurát viselt a nagy napon. Müller Beáta sminkmestert, kozmetikust hívtuk segítségül, aki szakavatott szemmel elemezte a hercegnő megjelenését. Neked vajon jól állna ez a stílus?

Hogyan jellemeznéd Kate esküvői sminkjét?

Kate sminkje jól tükrözte egyéniségét és egyaránt illeszkedett az alkalomhoz és a ruhához, azaz visszafogott és csak kicsit volt erősebb, mint amit eddig megszokhattunk tőle. Ami feltűnő és egyben a stílusjegyévé is vált, az a teljes fekete kontúr a szem körül most is erőteljesen látható, valamint sötétebb, hajához illő szemöldöke, mely most kicsit markánsabb volt, mint általában. Ahhoz képest, hogy saját maga készítette el a sminkjét, visszafogott, pasztell mályva, bézs és fekete árnyalatokkal sikerült azt a visszafogottságot elérnie a sminkében is, ami Őrá annyira jellemző, ugyanakkor megfelelt a ceremónia (fotózás stb.) elvárásainak egyaránt. Kate (most már Katalin hercegné) Tél típusú, ezért kifejezetten előnyös volt a színválasztása is.

kate_haj_smink2.jpg


Ha jól értem, akkor saját magának készítette el sminkjét. Lehet, hogy sokan fogják követni a példáját. Javasolod a menyasszonyoknak, hogy saját maguk lássanak hozzá az esküvői smink elkészítéséhez?

Azoknak a menyasszonyoknak javaslom, hogy saját maguk készítette sminket viseljenek az esküvőjükön, akik amúgy is jártasak a professzionális márkák, valamint a smink tartóssá tételének technikái között. Egyébként sajnos nem garantálható a lefolyásmentes és tartós smink a nagy napon.

Kiknek állna jól Kate sminkje?

Ez szerintem bárkinek, mivel nem volt különösebben sem nagyon színes sem feltűnő. Egyedül az alsó és teljes kontúr a szempilla tövében az, ami nem mindenkinek áll jól.

Hogyan készítetted volna el Kate sminkjét?

Én ennél egy picit szaténosabb árnyalatú sminket készítettem volna, erősebb szempillával (esetleg tincses), kevesebb alsó kontúrral. A pirosító színe és felvitele kifejezetten tetszett.

Mit gondolsz Kate esküvői frizurájáról?

Nem sokat változtatott a hétköznapi viseleten, itt inkább a kiegészítők (Cartier Tiara és csipke fátyol) domináltak. Kate nem festi a haját, s természetes hajszínéhez egyszerű frizurát választott. Oldalsó, kereszt hajválasztéka elől volt csak számomra szembetűnő, félkontya nem volt különösebben sem extra, sem szokatlanul formabontó hajviselet. Haja nem feltűzött része csavart loknikban omlott a vállára hátul.

kate_haj_smink.jpg


Hogyan készítetted volna el a frizuráját?

Talán egy ennél szorosabban, precízebben eldolgozott és feltűzött félkontyot is el tudtam volna képzelni a számára.

Hercegnőhöz illő volt a frizurája?

Szerintem inkább hozzá illő volt a frizurája... A királylányos, hercegnős frizurák többnyire magas, feltornyozott és feltűnő hajkoronák, teljes kontyban elkészítve.

Ahogy sminkben is, hajviseletnél is az egyszerűség dominált. Jól döntött Kate, hogy nem változtatott sokat a haján sem a hétköznapi viselethez képest?

Mindenképpen, én úgy gondolom, hogy itt is önmagát adta, és ez mindenképpen csak pozitív hatást és benyomást keltett szerte a világban.

Sok boldogságot kívánunk a hercegi párnak!

muller_bea_kicsi.jpg

Müller Beáta
sminkmester, kozmetikus

Elérhetőségei:

www.escadasmink.shp.hu
www.escadakozmetika.shp.hu



Kapcsolódó címkék

A címkékre kattintva további, a témához kapcsolódó cikkeket olvashatsz.   


Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre és elküldjük ajándékba A nagy menyasszony könyvet!
A könyvet a megadott e-mail címre digitális formában küldjük el!


Legyen rajongónk!

Hirdetés

Villámkérdések

Hogyan változnak, előreláthatólag a gyűrűk árai az idei évben?

Salamon Rita (kirakatvezető): Az arany világpiaci ára elég erőteljesen emelkedik. Így az arany gyűrűk ára is várhatóan ehhez igazodva növekedni fog. Azonban a köves gyűrűk esetében a kövek ára már viszonylag elérhető áron is megszerezhetőek napjainkban.

további kérdések és válaszok >

A nap idézete

"Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább,
Az élet viharában Te vigyázol rám.
Köszönöm, hogy szeretsz, hogy hiszel nekem,
S hogy megosztod az életed velem."    
további idézetek meghívóba >
spacer