Lánykéréstől lakodalomig, ahogy a Kunságban szokás
Ezután került sor a jegyajándékküldésre, ami rendszerint pénz volt. Amit érdekesnek találtam az az, hogy 1870 elõtt nem volt szokás a gyûrû ajándékozása. A Nagykunságban a menyasszony stafírungját pénzért adták oda az esküvõt megelõzõ napon. A XX. század elsõ feléig megõrizték a jegypénz szokását, fõleg a fiús család részérõl. Az ajándék nagyságát tekintve jelentõs volt, különféle állatok (pl.: lovak, juhok) sokasága és természetesen pénz, mára csak az utóbbi maradt meg. Ha a frigy nem jött létre valami oknál fogva, akkor a lánynak vissza kellett fizetnie ezen javakat. A leendõ ara is adott jegyajándékot a fiúnak, de ez nem volt nagy összegû, általában vagy hímzett kendõ vagy bokréta volt. A jegyeket általában az eljegyzéskor adták át.
A lakodalom kulcsembere a võfély volt, akinek a feladatai közé tartozott: a tánchely-, ülõhely- és zenekar helyének az elkészítése; az esküvõ elõtti eseményeken való részvétel és ennek a lebonyolítása; az esküvõ napján a rokonság összegyûjtése és magának a lakodalomnak a lebonyolítása. A tisztség betöltéséhez nagyfokú rátermettségre, humorra és jó tánctudásra volt szükség.
A táncrendet is õ nyitotta a võfi tánccal, majd fölkérte a menyasszonyt, akit késõbb átadott a võlegénynek. Azután keresett magának újabb táncpartnert, kettõt fordult vele és átadta õt is a párjának. Ez így folytatódott, mígnem mindenkinek meg nem találta a párját.
A lakodalmas táncrend során maradt fenn a kun verbunk is, melynek a lényege a férfiak összetoborzása. Folyamatosan kapcsolódtak be a verbunkba, amit az egyik legõsibb formában táncoltak, vagyis körben. Az esemény másik nagy tréfakészítõje a võfély mellett a kunkapitány volt. Alakjában a kunok bíráját vélhetjük, s mivel szerepe nem volt az esküvõn, így csak szórakoztatásban vett részt.
A lakodalmas étrend a következõkbõl állott: tyúkhúsleves (csigatésztával), birkasült és különféle sütemények. A võfély minden fogáshoz mondott valami tréfás kis versikét.
A násznép szórakoztatására elõadott különféle paródiákat, melybe sokszor a rokonság is bekapcsolódott (lovazás, drótostóté, temetési paródiák). A võfély játszotta el a lovazás játékban a huszár szerepét. A lovat, amin belovagolt a násznép közé, két erõs derekú legény játszotta. Ezt követte a temetési paródia, mivel a lovat addig szurkálták, dögönyözték, míg kimúlt, s a huszár is utána halt bánatában. Az ilyenfajta népi játékoknak a szórakoztatás volt az elsõdleges célja. Az élet különféle eseményeit játszották el viccesen, olykor szerepcserékkel.
Az összes hagyomány közül talán a lakodalmas menet az, ami a mai napig fennmaradt valamilyen formában országszerte. Ugyan régen a menet úgy nézett ki, hogy a võlegény és a võfély után ment a rokonság a menyasszonyt kikérni. Útközben akadályokon kellett átvergõdniük, míg eljutottak a lányos házhoz. Ez mára átalakult egy egyszerû menetté a templom és a lányos ház között.
Végül egy jellegzetes szokás maradt még hátra, az pedig a tûzugrás. Ezen a lánynak kellett átugrania, amikor a menet elérkezett a lakodalmas házhoz bizonyítva rátermettségét. Ez után kezdõdhetett a lagzi.
Néhány évvel ezelõtt sikerült részt vennem egy hagyományõrzõ lakodalmon, ami nagy élmény volt. Mindenkit csak biztatni tudok, ha van rá lehetõségük, ne hagyják ki ezt az élményt.
Elindult új szolgáltatásunk az esküvői webáruház!
