Lakodalom 50 évvel ezelőtt

Írta: Vasas Katalin  |  0 hozzászólás  |  megtekintve: 3197  |  

Milyen is volt egy lakodalom régen a Kárpátok alján levõ kicsi falvakban? Most visszaidézem egy idõs bácsi meséjét, aki elsõ élményét osztotta meg velem valamikor.

A menyasszony falubelije volt, a võlegény pár településsel odébb élt, de itt talált párjára a beregi dombok lábánál fekvõ kis faluban, Kígyóson. Csengõs-bongós szekereken jött a násznép. Az elsõ szekéren, melyet két szép ló húzott, jött a võlegény a keresztapjával, aki az õ násznagya volt. Erre felé ugyanis az a szokás járta, hogy a keresztapa megy lányt kérni, és a násznagyság már velejárója e tisztségnek. A második szekéren a muzsikások ültek, és zenéltek végig a falu fõutcáján. Mikor közel értek a menyasszonyos házhoz, ugyancsak rázendítettek: „Nyisd ki, babám, az ajtót, csak csendesen, mert meghallják a szomszédok. Nem bánom én, hadd hallják, úgyis tudja már a világ, hogy én téged szeretlek, amíg élek, soha el nem feledlek!"

A szekér megállt, a lányok, legények leugráltak róla, s szerettek volna beljebb kerülni. Ámde a kiskaput belülrõl becsukták. Nem, mintha nem akarnák õket beengedni, csupán a móka kedvéért tették mindezt. Mert bent, a másik násznagy, a menyasszony keresztapja „igazolványt" kért, hogy a menyasszonyt valóban a võlegény kezére adja ki. Sorban hoztak a võlegény elé minden szoknyát viselõ nõszemélyt, de õ egyet sem ismert el menyasszonyául. Végül, mire meglett a menyasszony, a boros üveg is megkerült; kölcsönösen felhajtottak egy-egy pohárral, és máris kinyílt a kiskapu, a vendégek asztalhoz ültek. Falatoztak, ittak is, de mértékkel, mert már akkor megkondult az esküvõre hívogató harang.

Miután felálltak, a násznagy a sorokat rendezgette. Elõl a menyasszony a võfély karján, utána a võlegény, akit a nyoszolyólány vezetett az oltárig. A cigányok ráhúzták: „Az a kislány akkor sír, mikor gyöngykoszorú a fején. Felmegy az Isten házába, ráborul az Úr asztalára. Csatos imakönyv van a kezében, régi szeretõje jár az eszében. Páros csillag az égen, ragyog a fekete szemében."

Végigment a násznép a falun, minden portáról megnézték a menyasszonyt: „Jaj. De szép, eszem a lelkit" - mondta Julis néni. „Ugyan már, látott már maga csúnya menyasszonyt?" - torkolta le Pista bácsi. Aztán odaértek a templomajtóhoz. Bement a menyasszony, oldalára állt a võlegény; karjára vette jövendõbelijét. A kíváncsibb emberek elkísérték õket az esküvõre. Felbúgott az orgona: „A hûség a házasok szívében, mely köttetett az Isten nevében" - énekelte a gyülekezet nagy-nagy áhítattal, áldást kérve a házaspár életére.

A tiszteletes úr tanulságos beszéde után az ifjú pár megfogva egymás kezét megesküdtek egymásnak. Hazafelé már vidámabban mentek, a nehezén, a közszereplésen már túl voltak. Szólt a zene hazáig, koptatták a zenészek a száraz fát.

Otthon a díszesen megterített asztalnál a fõhelyre ült az ifjú pár, melléjük pedig a két násznagy a párjával. A vendégek is helyet foglaltak, aztán emelgették a poharaikat a friss házasok egészségére. Volt, aki a gólyát is megemlítette, hogy szálljon mihamarabb a házuk kéményére. Akkorra kifõtt a finom tyúkhúsleves csigatésztával. Hozta is a võfély, aki minden egyes fogáshoz tudott rigmust mondani: „Uraim, a konyhán mindent megvizsgáltam, / Mindeneket legjobb rendben is találtam. / Kötelességem az, mert vagyok mestere, / A mi örömatyánk rendelt engem erre. / Készülnek az étkek, süt-fõz a szakácsnénk, / Mondhatom, hogy jobban magunk se tehetnénk! / Az édes étkeket tudja kavargatni, / A boros kancsót is tudja hajtogatni..." Mellette volt még egy mókamester is, aki tirke-tarka ruhában, bohóc módra volt öltözve; különbnél különb mókás dolgokat tudott mondani, amin a jelenlévõ násznép nagyot mulatott.

A fogások a következõk voltak: tyúkhúsleves, fõtt hús krumplival, savanyúsággal, pörkölt tarhonyával, paprikás csirke galuskával, kalács, kemencében sült beigli. Végül mindegyik nyoszolyólány hazalibbent egy maga sütötte tortáért, amelyet felvágott, és körbekínált. Mikor a vendég már nem bírta megenni, összegyûjtötte, és a lakodalom végeztével hajnalban hazavitte kóstoló gyanánt az otthon maradottaknak.

Éjfél körül az asztalokat összehúzták, kezdõdött a tánc, melyet az ifjú ara kezdett el a menyasszonyi tánccal. A helyiség közepére tettek egy széket, arra egy tálat, melybe a vele táncolni kívánók az ajándékba szánt pénzt dobálták bele. Az elsõ forduló a võfélyé volt, aki „Eladó a menyasszony!" felkiáltással kezdte meg a táncot. Ha a võlegény nem volt elég ügyes, úgy a szemfüles legények ellophatták a menyasszonyt, amiért váltságdíjat kellett fizetni; ezt pedig vagy a võfély, vagy a võlegény zsebe bánta meg. Végül megszámolták az összegyûlt ajándékokat. A menyasszony aztán menyecske ruhát öltött, és elénekelték neki a menyasszony-fektetõt. A vendégsereg talpa alá a cigányok kivilágos kivirradtig húzták.