Karácsonyi esküvő- Dupla öröm?!
Így december közepe tájékán az ember általában mindent összefüggésbe hoz az ünnepekkel. Én azon gondolkodtam el, mennyire sülhet el jól, illetve egyáltalán mennyire népszerű a karácsonyi esküvő gondolata . A tájékozódáshoz az ismeretségi körömben lévő fiatal párok véleményét kérdeztem meg.
Először is vegyük sorra, miért lehet jó, illetve praktikus és mik lehetnek a hátrányai a karácsonykor megtartott lakodalomnak.
A legelső dolog, ami eszembe jutott
ezzel kapcsolatban, az, hogy ilyenkor a család, a rokonság
általában egyébként is összegyűlik,
így talán valamivel könnyebb elérni, hogy
minden meghívott vendég részt vegyen a
ceremónián. Mellette szól az is, hogy így
két fontos eseményt „tudhatunk le"egyszerre, ami
azt eredményezi, hogy az esküvőnk napjától
kezdve nem csak Jézus születését fogjuk
Karácsonykor ünnepelni, hanem a házassági
évfordulónkat is, ami talán még
fontosabbá, meghittebbé és boldogabbá
teszi majd az ünnepeket számunkra. Ezt viszont
megvizsgálhatjuk másik szemszögből is, ugyanis
nem biztos, hogy jól összepárosítható
a Karácsony meghittsége és az elcsendesedés
ezen évi egyszeri „hivatalos" alkalma a lakodalom hangos,
robusztus forgatagával. Ezért az ifjú párnak
nem árt alaposan megfontolni döntését és
ehhez illik figyelembe venni a család, rokonság e
témabeli vélekedését is, mivel ez esetben
a násznép Karácsonya is némiképp
máshogy alakul, erre tekintettel kell lennünk.
Szervezés terén nincs egyszerű dolgunk, ha az év végét választjuk, mivel a legtöbb étterem, és rendezvényre alkalmas helyiség ez idő tájt hónapokkal előre le van foglalva, így nem árt legalább egy évvel előre gondolkodnunk, ha mégis a Karácsonyi menyegző mellett döntünk.
A másik, valamelyest anyagiasabb, ez által mosolyra okot adó oldala a témának, hogy Karácsonyi esküvő esetén „kettő az egyben" alapon letudhatjuk a nászajándék és Karácsonyi ajándék problematikáját egyszerre, illetve abban az esetben, ha mi vagyunk az ifjú pár, a házassági évfordulók ajándékozásai fognak egybeesni az Ünnepekkel. Nyilvánvalóan csak ezen az alapon nem dönthetünk, viszont ez is lehet egy olyan aprócska érv, ami döntésképtelenség esetén átbillentheti a mérleg nyelvét egyik vagy másik oldalra.
És végül- a teljesség igénye nélkül - még valamit nem hagyhatunk ki a szempontok sorából, ez pedig az időjárás kérdése. Erről a vélemények- tapasztalatom szerint - erősen megoszlanak, ugyanis vannak, akik kifejezetten ragaszkodnak a nyári kánikula időszakához, mondván ők szabadtéri mulatozásra vágynak és vannak, akik inkább a kevésbé tikkasztó, inkább didergős időjárást részesítik előnyben. Véleményem szerint a két véglet között van az ideális megoldás, azonban nyilván minden évszaknak megvan a maga szépsége és mindenkinek szíve joga a hozzá legközelebb álló időszakban rendezni az ilyen meghatározó eseményeket, mint a menyegző.
Bárhogyan is döntünk esküvőnk időpontjáról, a legfontosabb az legyen, hogy számunkra és a hozzánk legközelebb álló emberek számára emlékezetes és boldogsággal eltöltő érzés legyen minden alkalom, amikor felidézzük e megismételhetetlen pillanatokat.

Elindult új szolgáltatásunk az esküvői webáruház!