A középkori esküvő

A gyermekkorunk meséi végén a herceg elnyerte a királylány szívét és hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Lássuk, hogy történt ez a középkorban. A középkori esküvõkben már felfedezhetjük a modern esküvõi szokások és öltözetek elõdjeit. Számos olyan hagyomány alapozódott meg ebben az idõben, amit a menyasszonyok ma is követnek.

A középkori házasságkötés az egyház hatáskörébe tartozott és törvényi szabályozása már a középkorban elkezdett kialakulni. A Westminsteri Tanács 1076-ban rendelte el, hogy egyetlen férfi sem adhatja oda lánya vagy nõi rokona kezét valakinek papi áldás nélkül. Késõbb - a Tanács tervei szerint - nem lehetett volna titokban házasodni, csak nyilvánosan, de ez a 16. századig nem valósult meg. Ekkor a Trenti Tanács (a Római Katolikus Egyház 19. ökomenikus tanácsa, melyet 1545. december 13. - 1563. december 4. között tartottak Trent városában) elrendelte, hogy minden esetben papnak kell megtartania az eljegyzési szertartást. A házaspárok különélését tolerálták ebben az idõben, de a válás nem volt legális, a túl közeli rokonok közötti házasságot viszont törölhették.

Az általános felfogás szerint a házasságkötést egy olyan szerzõdésként értelmezték, melyben rögzítve vannak a férj és a feleség jogai. Az esküvõi szertartás és az ünnepség pedig nagyban függött a menyasszony és a võlegény társadalmi hovatartozásától. Az örökség és a hatalom jelentõs indokok voltak a házasságkötésre.

Elõkészületek, a menyasszony és a võlegény

A võlegény általában sokkal idõsebb volt, mint a menyasszony.
A nemes hölgyek legnagyobb része már férjezett volt 19 éves korára (bár az is elõfordult, hogy valaki csak 24 évesen ment férjhez). A nemesi osztályban az esküvõrõl már akkor döntöttek, amikor a jövendõbeli házaspár még csak 10-11 éves volt. Sokan ezután nem is találkoztak az 5-6 évvel késõbbi esküvõjük napjáig. A házasság náluk egyet jelentett a lordok hatalmából való részesedéssel és a nemesi név megszerzésével, célja pedig általában a vagyonszerzés volt. Emiatt a szerelem nem is volt túl gyakori.

A parasztok körében azonban gyakran kötettek szerelmi házasságok, bár ezeknek sok esetben a hölgy teherbe esése volt az okozója. De úgy, mint a nemeseknél a parasztok körében is a házasság gyakran üzlet tárgya volt.

A vidéki esküvõ

Az eljegyzést a menyasszony házában tartották, amelyre egybegyûlt ünnepelni a falu apraja-nagyja. A párt fából készült edényekkel és egyéb eszközökkel ajándékozták meg. A gyûrût gyakran nem engedhették meg maguknak, így egy esküvõi hagyomány szerint a menyasszony egy törött pénzérmét kapott, melynek másik fele a võlegénynél maradt. Egy másik középkori hagyomány szerint a falu lakói búzaszemekkel dobálták meg a párt, amivel nagy családot kívántak nekik. A nem a faluból származó võlegények pedig meghívták a falu fiatal férfijait egy italra „fizetségként", mert elrabolja a lehetséges feleségüket. A férfiak viszonzásképpen gyakran rendeztek szerenádot, részben azért is, mert reménykedtek, hogy megleshetik a párt nászéjszakájuk elhálása közben.

Esküvõ a kastélyokban

A feudális rendszerben gyakoriak voltak a kastélyokban megrendezett esküvõi ünnepségek. A kora középkorban a katolikus egyház engedélyezte a templomon kívül megrendezett szertartást, azzal a feltétellel, hogy a pár késõbb megkapja a papi áldást. A ceremóniát a kastély nagytermében rendezték, esetleg valamelyik udvarban. Az azt követõ, lantosokkal, zsonglõrökkel és egyéb mulattatókkal színesített ünnepségen részt vehetett az uradalom lakossága, nemesek és a távoli rokonság is, sõt a vár ura kiengedhette a rabokat, hogy megnézzék az ünnepséget, a koldusok pedig a kapuknál összegyûjthették a megmaradt élelmet.

A cikk folytatása >

A cikk további tartalma a www.lovagok.hu honlapon olvasható