Randy Fenoli - Mondj igent a ruhára! 2. rész

Írta: Eskuvoimagazin.hu  |  0 hozzászólás  |  megtekintve: 487  |  
Interjúsorozatunk első részében megismerhettétek Randy Fenolit a Mondj igen a ruhára című műsor házigazdáját és egyben a Kleinfeld ruhaszalon „divat" igazgatóját. Ígéretünkhöz híven, most magáról a műsorról szóló interjúnkat olvashatjátok. Megismerhetitek, hogy zajlik egy ruhaválasztás. Megtudhatjátok hogyan vonjuk be a választásba a családtagokat vagy épp hogyan vonjuk ki őket belőle. Illetve több érdekességet is megtudhattok a műsorról.

Honnan jött az ötlet, hogy a Kleinfeld Bridal-ban egy ilyen műsort indítsatok?

Ez történetesen egy producer ötlete volt, akik kikérte a véleményem, én pedig úgy gondoltam, működne. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó kis show lesz már a kezdetektől.

A műsor egyedisége az, hogy mi nem rendezünk meg előre semmit, minden természetesen és a valós időben történik - a menyasszonyokat sem készítjük fel előre. Amit a műsorban látni, az mind valós. Azok az emberek tényleg mondanak dolgokat, azok a történések tényleg megtörténnek.

mondj_igent_3.jpg


A műsorban sokszor segítesz más tanácsadóknak is, hogy megtalálják a menyasszony számára a megfelelő ruhát. Volt valaha ellentét közted és a többi tanácsadó véleménye között?

Két "fej" (két vélemény) mindig jobb, mint egy. Amikor kér ember dolgozik egy menyasszonnyal, az mindig megkönnyíti a helyzetet. Egyikünknek eszébe jut egy ruha, ami például a másiknak nem.

Mindannyiunknak más az ízlése, főleg ami a divatot illeti, szóval néha vannak ellentmondások, de úgy gondolom, hogy a hölgyekkel (tanácsadókkal) együtt dolgozni igazán csodálatos dolog.

Sok menyasszony a hozzátartozóival és barátaival érkezik a próbára. Megnehezíti ez valamennyire a választást a menyasszonyok számára?

Találkoztam olyan menyasszonnyal, aki egy 10 fős társasággal érkezett a próbára, és mind a 10 ember, aki vele volt tudta, hogy a menyasszony mennyit szeretne költeni, tudták, hogy milyen a számára megfelelő ruha, hogy milyen az ő stílusa. Támogatóan körülvették, tudtak a személyes érzelmeiről és szinte mindenben egyetértettek - a találkozó igazán fantasztikusan sikerült.

Később egy menyasszony tért be hozzánk az édesanyjával, és kettőjüknek teljesen eltérő ízlésvilága volt. Nem értettek egyet abban, hogy mennyit szeretnének költeni a ruhára, és még számos dologban nem egyezett a véleményük. Ekkor úgy éreztem, hogy a helyzet rossz irányba halad - de azt mondtam a menyasszonynak, hogy "Ez az a pillanat, amikor leányból nővé válsz, tehát mindenképp fontos, hogy mielőtt eljössz a próbára, leülj a családtagjaiddal és elmondd nekik, hogy mennyi az, amit hajlandó vagy a ruhádra költeni; hogyan szeretnél kinézni az esküvődön, mi az amire vágysz. És kérd meg őket, hogy tartsák észben, hogy ez a te menyasszonyi ruhád és nem az övék."

Ugyanis nagyon sokszor, amikor a menyasszonyok másokat is magukkal hoznak, nem tudják uralni a beszélgetést. Mindenki beleszól, hogy "Nézzük meg ezt is!" vagy "Kíváncsi lennék arra is", pedig lehet, hogy közben maga a menyasszony nem is kíváncsi azokra a ruhákra.

Szerintem mindenképp a menyasszony felelőssége, hogy hogyan alakul a ruhapróba. Egy a fontos, előtte le kell ülnie beszélni a kísérőkkel.

mondj_igent_4.jpg


Újabban egy igen figyelemfelkeltő trend a reality televíziózás és show-k világában, hogy a figyelem az esküvőkön és magukon a menyasszonyokon van. Mit gondolsz ez az a show, ami a nyugalmat és a hosszú életet közvetíti?

Igen, amire a leginkább büszke vagyok, hogy a műsornak - ahogyan én látom - pozitív üzenete van. Az első évad egy kissé jobban összpontosított a szalon munkatársaira és a ruhák eladására. Azóta viszont sokat változott, és ma már a műsor ténylegesen a menyasszonyokról, a családjukról és a családi összetartásról szól.

De a legfontosabb, ami megkülönböztet minket a többi valóság show-tól, hogy a mi műsorunk nem színpadias, nem egy forgatókönyv alapján megtervezett. Amint a menyasszony belép a szalonunkba, a kamerák azonnal elindulnak, tehát nem beszélek vele a forgatás előtt, vagy a kamerák háta mögött. Ez az egyik fontos momentuma a műsornak, de ezen felül pozitív értékeket is közvetít. Ezek az értékek a családról, a családi összetartásról szólnak, illetve megismerhetjük a menyasszony szüleihez való viszonyát, a "leányból felnőtt nővé válását", valamint élete egyik legszebb napját.

Ráadásul szinte mindenki azonosulni tud a műsorral, hiszen amikor meglátnak valakit a műsorban sokan felkiáltanak "Úristen, ő a nagymamám!" vagy "Atyaég, így viselkedik a nővérem is!". Ez az amiért a műsorunk igazán sikeres lehet.

Van valamilyen korlát a menyasszonyok számára, hogy hány ruhát próbálhatnak fel egy próbán, vagy hány alkalommal mehetnek vissza hozzátok a szalonba?

Nos, nálunk egy próba 1,5 óráig tart és a menyasszonyok annyiszor jöhetnek vissza hozzánk, amennyiszer csak szeretnének - ezt nem korlátozzuk számukra. Habár figyelmeztetni szoktam a menyasszonyokat, hogy ne próbáljanak fel túl sok ruhát, mert az csak összezavarhatja őket, és nehezíti a választást. Látják az egyiken a fűzőt, a másikon a szoknya részt, egy harmadikon a gyöngy díszítést. A saját kezükkel "összerakják" ezeket a ruhákat, de mégsem működnek.

Én úgy vettem észre, hogy Amerikában a menyasszonyok 70-80%-a végül azt a ruhát vásárolja meg, ami benne volt az első három általa felpróbáltban, hiszen amikor egy menyasszony betér a szalonba, akkor - szakértelmünk segítségével - mi már látjuk melyek azok a ruhák, amiket érdemes felpróbálnia.

mondj_igen_5.jpg


Mennyi időbe kerül elkészíteni a tökéletes ruhát - korrekciókkal együtt?

Általában, ha Amerikában meg szeretnéd rendelni a ruhád, érdemes 8-12 hónappal korábban megrendelni, ami két hónappal az esküvő előtt érkezik meg hozzánk a szalonba. A nagy nap előtt a menyasszonyok általában háromszor látogatnak el hozzánk, hogy rájuk igazítsuk a ruhát. Sok menyasszony nem tudja, de ez az egyik legfontosabb a ruhával kapcsolatban, hiszen ha nincs tökéletesen és pontosan a menyasszonyra igazítva, akkor borzasztóan fog kinézni. Le fog csúszni, gyűrött lesz, a menyasszony eleshet benne, tehát az igazítás nagyon fontos.

Voltak már celebek nálatok, és ha igen, milyen ruhát vásároltak?

Igen, jártak nálunk hírességek, amolyan "B-kategóriás" hírességek jöttek el, hogy megnézzenek minket. Természetesen nem nevezhetem meg őket, de tipikusan olyanok voltak, akik futball és kosárlabda sztárokhoz mentek feleségül. De ha igazán híres valaki, akkor a megfelelő ruha kiválasztásakor szinte minden esetben végigjárja a nívósabb tervezők szalonjait.

Azonban én úgy gondolom, hogy minden egyes menyasszony, akivel én valaha dolgoztam, sztár. Hiszen a nagy napon ő a leghíresebb ember a Földön, ezért minden menyasszonnyal úgy bánunk, mintha sztár lenne és épp egy díjátadóra készülne.

Interjúsorozatunk harmadik és egyben utolsó részét is elolvashatjátok. Elkaladozunk a ruhák és a hagyományok világában, természetesen Randy Foneli idegenvezetésével. Tartsatok velünk!













Kapcsolódó címkék

A címkékre kattintva további, a témához kapcsolódó cikkeket olvashatsz.   


Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre és elküldjük ajándékba A nagy menyasszony könyvet!
A könyvet a megadott e-mail címre digitális formában küldjük el!


Esküvői webáruház


webshop.jpgElindult új szolgáltatásunk az esküvői webáruház!

Nézz körbe kínálatunkban!

Legyünk ismerősök!

iwiw.gif

Hirdetés

Villámkérdések

Várható-e, hogy az idei nyáron emelkedni vagy csökkenni fognak a hajak elkészítésének árai?

Nagy Attila Sámuel, fodrász: Egy évben mi általában egyszer vagy kétszer szoktuk emelni az árainkat. Mivel az eszközök, a festékek, a balzsamok, samponok és közüzemi szolgáltatások ára is folyamatosan emelkedik, ezért mi is kénytelenek vagyunk árainkon ezekhez igazodva változtatni.

további kérdések és válaszok >

A nap idézete

"Egyetlen szív kell csak nekem,
egy messziről dobbanó néma jel.
Egyetlen szó: egy halk igen,
Amit egy magányos csillag üzen."


S. Nagy István
további idézetek meghívóba >
spacer