A nap idézete
"Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk Hogy egymásnak örök hűséget tegyünk S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna Gyermekünk szemében újra s újra lobogna."
Kovács Mihály
"Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk Hogy egymásnak örök hűséget tegyünk S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna Gyermekünk szemében újra s újra lobogna."
Kedvencekhez adom Minden fiatal házaspárnak sokféle gonddal kell megküzdenie a házasság kezdeti időszakában, ennek megoldásában adott néhány tanácsot Kathyné Mogyoróssy Anita pszichológus. Minden kapcsolatban vannak örömteli pillanatok, de ezek sajnos buktatókkal párosulnak.
Ebben az interjúban a házasság pszichológiáját jártuk körbe és rávilágítottunk a házasság kezdeti problémáira, amelyek együttes erővel leküzdhetők.
Ez azért érdekes kérdés, mert sokan azt mondják, hogy nincs. Sőt sokan azt mondják, hogy igazából az a darab papír semmit nem ér, az csak egy papír. Arra nézve is szoktak érveket felhozni, hogy attól elromlik úgymond a kapcsolat. Attól félnek, hogy a házasságban el fognak veszni azok a fajta kapcsolatot élénkítő és a szerelmet fenntartó tevékenységek, mint az udvarlás, a bókok, kedveskedés. Míg az együttélés során mindkét fél több erőfeszítést tesz azért, hogy a másikat megtartsa, nap, mint nap elbűvölje. A házasságról, akik félnek tőle legalábbis, úgy vélekednek, hogy ellaposodik a kapcsolat, és már nem fektetnek bele energiát. Lehet mind a kettő jó és rossz is. Különbség talán az elköteleződés mértékében van.
Viszont az együttélésnek az lehet a negatívuma, hogy lehet nem is olyan biztosak a kapcsolatban, és talán pontosan ezért nem történt meg az idézőjelbe tett szentesítése a kapcsolatnak. Ezért félő, hogy bármikor valamelyik fél azt mondja, hogy legyen vége a kapcsolatnak, minden következmény nélkül. Míg egy házasságban ez nem olyan egyszerű, hiszen a válási procedúra elgondolkodtatja az embert, és jó esetben megpróbálja, megmenti a házasságát. A házasság talán nagyobb biztonság, nagyobb elköteleződés mindenféleképpen. Viszont ennek az a veszélye, hogy úgy gondolhatja, nem is kell semmit tenni a továbbiakban, a kapcsolat életben tartásáért. A házasság azáltal válik egy elköteleződésé, hogy hivatalossá teszik kapcsolatukat, és a család, rokonok, barátok előtt felvállalják. A társas közegben való eskütétel nagy erejű.
Azt gondolom, hogy nagyon sok mindenre föl lehet készülni. A statisztikák is azt mutatják, hogy a hirtelen kötött házasságok, amely valamilyen kényszer hatására jött létre: pl. egy nem tervezett gyerek, kevésbé stabilak. Gyakrabban végződnek válással, mintha a házasság kötést egy hosszabb ismerkedési fázis előzte volna meg. A legfontosabb dolog a felkészülési időnél úgymond, hogy minél pontosabban ismerje meg a két fél egymás véleményét, az értékrendjét, a szokás rendszerét, az ízlését, tehát mindazokat a dolgokat, amik a mindennapi életben súrlódást okozhatnak, vagy éppen azt szépé, jóvá varázsolhatják.
Az eljegyzést sokszor elavult dolgoknak tartják. Pedig pontosan erre való, amit az előbbiekben említettem. Az eljegyzést követően, nagyon sok olyan téma, ami addig tabunak számított, napirendre kerül. Például hogyan fogjuk beosztani a pénzt, ki fog úgymond a fölött parancsolni, ki lesz egyáltalán a pénztáros a családban, hány gyereket szeretnék, szeretnénk-e egyáltalán. Hol akarunk lakni? Esetleg milyen barátokat akarunk kiiktatni az életünkből?
Egészen biztos, hogy lesznek vitás kérdések, súrlódások. Ha zajlanak ezek az „egyeztető tárgyalások”, akkor azt is fel tudom mérni, hogy a másik mennyire kompromisszum kész. Lehet hogy előzőleg az udvarlás szakaszában, minden szép volt minden jó volt, „persze drágám oda megyünk, ahová te akarod”. Lehet, hogy itt kiderülnek olyan esetleges ellentétek, amiknek az a vége, hogy nem is kötnek házasságot. Vélhetően pontosan ezért, hogy fontos kérdésekben nem tudnak felkészülni. Ha ezt sikerül megbeszélni, akkor is marad még a házasság kötés után vitás kérdés. A nagyvonalakat viszont még is csak tisztázták. Ha úgy ugranak bele a házasságba, hogy jó formán semmi ilyesmit nem tudnak egymásról, akkor kellemetlen meglepetések érhetik bármelyik felet.
Nagyon fontos és tipikus probléma, amivel minden házaspárnak meg kell küzdeni a származási családról való leszakadás problémája. Alapvető feltétele lenne a házasságnak, hogy mindkét fél, felnőtt ember módjára elszakadjon a szüleitől. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartja velük a kapcsolatot, hanem hogy érzelmileg, gazdaságilag, és döntéseiben is tud különálló lenni. Ugyanis ez a feltétele, hogy az új életüket meg tudják valósítani. Úgyhogy ha mind a két oldalról jönnek a jó tanácsok, és a fiatalok inkább arra hallgatnak, hogy az én szülőm azt mondta, de az enyém azt, az enyém ezt csinálja, a tiéd azt, és ha nem egyezünk mindenki haza szalad a saját családjához.
Akkor nagyon nehéz lesz egy újat, egységeset létrehozni. Fontos, hogy a fiatalok képesek legyenek a saját határaikat megvédeni, és kedvesen, határozottan, tapintatosan közölni a szülőkkel, hogy mi az, amibe beleszólhatnak, és mi az, amibe nem. A szülőknek bele kell nyugodni abba, hogy most már bizony el kell engedni a gyerekeik kezét. A szülőnek nagyon nehéz elfogadni, hogy az a két fiatal, most már elsősorban egymás iránt van elkötelezve. Ez olyan kritikus kérdés, ha ebben jól meg tudnak egyezni, akkor nagyon sok nehézségen átlendíti a fiatalokat. Viszont ha ezen a területen vannak konfliktusok, problémák, akkor nagyon megmérgezheti az együttélést, és sok esetben válással is végződhet. Előfordulhat, hogy válással végződik a szülők kitartó akna munkája. Évek során úgymond beérik és szétzilálja a házasságot.
Ez egy nagyon érdekes kérdés és nagyon örülök hogy feltették, mert a személyiségünk nem csak addig fejlődik amíg felnövünk, hanem állandó fejlődésben van. Itt már nem annyira az alapkarakter vagy a temperamentum fejlődik, hanem a fejlődésnek a szocializáció része, ami a környezethez való alkalmazkodást jelenti. Az által hogy valaki házasságot köt, új szerepe lesz, azaz a házaspár szerepe. Nagyon sok fejlődés vár a friss házaspárra, mivel a házasságkötés nagyjából egybe esik a pályakezdő évekkel, illetve néhány éven belül a szülői szerep is ott kopogtat az ajtón.
A házaspárok, ha egymást támogatják nagyon nagy segítségére lehetnek például a munkahelyi problémák leküzdésében. Nagyon fontos személyiségformáló erő lehet az a fajta intimitás, ami jó esetben összeköti a házaspárt, az hogy van egy ember, aki számára ő a legfontosabb. Ez egyenrangú viszony, aminek nagyon nagy önbizalom erősítő hatása van, hiszen magabiztosságot ad az, hogy van valaki aki szeret engem olyannak amilyen vagyok, aki örül nekem. És ez után nagyon valószínű, hogy más területeken is nagyobb teljesítményre képes, mert megadja számára azt az önbizalmat, azt a biztonságérzetet a párja mint egy támogató hátország. Természetesen ezeknek az ellenkezője is igaz lehet, hogy egy rossz házasságban, ahol folyton becsmérli, ócsárolja egyik a másikat, soha semmi nem jó, az viszont ugyan ilyen mértékben rombolhatja az önértékelést, tehát kétélű ez a dolog is.
A családterápiás irányzat véleménye, hogy házasság után ne jöjjön rögtön a gyerek. Legalább egy-két évig egyedül legyen a házaspár baba nélkül. Azért fontos hogy a pár egy ideig egyedül éljen, hogy az összecsiszolódási folyamat végbemehessen. Hogy kialakíthassák saját életüknek a szabályait, normáit, szokásait, rítusait. Természetesen, ha jön a baba, akkor alkalmazkodni kell, és ez nem azt jelenti, hogy az érkezendő gyerek tönkreteheti a fiatalok házasságát. Viszont egy kicsit nehezebb lesz a szülői szerep, hiszen még azt sem tanulták meg hogy hogy kell jó férjnek és feleségnek lenni, már azonnal elvárják tőlük hogy jó szülők is legyenek.
Viszont ha nagyon soká jön a baba, akkor esetleg az a veszély áll fönn, hogy a már jól bejáratott közös életüket alaposan megváltoztatja és nehezen tudnak alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez. Természetesen sokkal jobb, ha a babát tervezik, hogyha vágynak rá mind a ketten, hiszen alapvető fontosságú a házasság és a gyerek fejlődése szempontjából is. Egyértelműen kimutatott tény, hogy a nem várt gyerekek sokkal sérülékenyebbek, labilisabbak, sokkal több pszichés problémájuk van a későbbiekben. A gyerekvállalás sok áldozattal jár, de kárpótolja a szülőket a gyermeküktől kapott szeretet. Különösen a kezdeti időszakban nehéz, nagyon sok lelki, fizikai, testi energiát igényel a gyerek, hiszen a mindennapi teendők fizikailag nagyon fárasztóak és lelki teherként nehezedik rájuk a felelősségtudat. Jó hogyha tud segíteni a párnak valamelyik szülő, viszont tartsa tiszteletben azt, hogy ennek a gyereknek ő csak a nagymamája, nem az anyukája, tehát legyen ott, támogassa, segítse az ifjú párt, de ne akarjon egy központi szerepet betölteni az életükben.
Ez a probléma a pár életének középpontjába kerülhet, ami hosszú távon megmérgezheti a kapcsolatukat, hiszen semmi másra nem tudnak gondolni csak a baba hiányára. Sok házaspár nem tudja átvészelni ezt az időszakot és ezért úgy döntenek, hogy elválnak útjaik. Viszont vannak olyanok akik belenyugodnak és akkor úgy rendezik be az életüket, hogy teljes életet tudjanak élni. Vagy pedig az örökbefogadás mellet döntenek és akkor azt a kisbabát sajátjukként nevelik fel. Az is lehet, hogy megszilárdítja a kapcsolatukat az a sok közösen átélt szenvedés, csalódás, kínlódás és végül egy örökbefogadott gyermek jelenti számukra a boldogságot.
"Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk Hogy egymásnak örök hűséget tegyünk S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna Gyermekünk szemében újra s újra lobogna."